Maja sóbányákra bukkantak Belize-ben
2005. április 6. 11:32
A közép-amerikai Belize államban régészek a maja korszakból való 41 egykori sóbányára bukkantak.
Korábban
A leleteket a Hold-piramisnál 1998 óta zajló ásatások során találták.
Maja arcok és a tecquila
Mexikó kéttucatnyi kulturális örökségvédelmi listán szereplő történelmi emléke mellett a majákkal és a tecquilával lophatja be magát az UNESCO szívébe.
A maja kőarcok átírják a történelmet
A Guatemalában talált istenszobrok vizsgálata bebizonyíthatja: a fejlett maja kultúra már több száz évvel korábban elterjedt a vidéken, mint azt eddig gondoltuk.
Élet a maják előtt
A lelőhely Nicaraguában van, közel az Atlanti-óceán partjaihoz. Minden jel szerint a Maja-kor előtti időkből maradtak fenn a leletek, amik egyébként arra utalnak, hogy szertartási oszlopok tömegtermelésének a központjára bukkantak a régészek.
Az ásatások színhelyén talált, fából készült evező pedig a tudósok szerint azt jelzi, hogy a sót csónakokon szállították folyókon az ország belsejébe. A sókitermelés helyszínei távol estek a maja uralkodók székhelyéül szolgáló városoktól. Ebből a tudósok arra következtetnek, hogy a maják gazdasága jóval bonyolultabb és szervezettebb volt, mint ahogyan azt eddig feltételezték. A térségben eddig négy maja kori sókitermelő helyet ismertek.
A maja civilizáció a mai Mexikó Chiapas és Tabasco államában, a Yucatán félszigeten, valamint a mai Guatemalában, Belizében, továbbá Honduras és El Salvador egy részén élő, számos törzset magában foglaló, a maja nyelvcsaládhoz tartozó indiánok által létrehozott és az időszámításunk 2. századától a 15. századig fennálló kultúra volt. Az ásatásokat Heather McKillop, a Louisiana Egyetem professzora vezette.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap