40 éve lőtték le Malcolm X-et

2005. február 21. 12:58

Az amerikai fekete polgárjogi harcost 1965. február 21-én egy harlemi gyűlésen, beszéde közben 13 revolverlövéssel gyilkolták meg.

Apja feketebőrű baptista lelkész volt, esküdt ellensége a feketék elleni faji megkülönböztetésnek, s az afro-amerikaiaknak az őshazába való visszatéréséért küzdött. Miután a család 1931-ben a Michigan állambeli Lansingba költözött, az apát fehérek megölték, házukat pedig felgyújtották. Az anya nyolc gyermekével Detroitba költözött, de az őt ért megpróbáltatások után idegklinikára került. Malcolm nevelőszülőknél és nevelőotthonokban nőtt fel.

 

1940-től az Iowa állambeli Mason Cityben járt iskolába, de nyolc év után abba kellett hagynia a tanulást. Bostonban alkalmi munkával tartotta fenn magát, majd New York négernegyedébe, a Harlembe költözött. Harcolt a második világháborúban, majd később a koreai háborúban. Vöröses haja miatt a bűnügyi jelentésekben "Nagy vörös"-ként, vagy "Detroit Red"-ként szerepelt. 1946-ban orgazdaság és rablás miatt 8-10 évi börtönre ítélték. A charlestoni börtönben megismerkedett Elijah Muhammaddal, "Az Iszlám Nemzet" nevű szervezet és a "Fekete Muzulmánok" nevű szekta vezetőjével, aki a fekete nacionalizmus radikális szárnyát képviselte.

 

1953-ban Malcolm X a detroiti mecset helyettes vezetője lett, majd nem sokkal később saját mecsetet alapított Philadelphiában. 1954-ben a harlemi mecset vezetésével bízták meg, amelyet rövid idő alatt a mozgalom központjává fejlesztett. Növekvő befolyása a mozgalom 1963-as kettészakadásához vezetett, mert a fehérekkel szembeni visszafogottabb magatartása kiváltotta a fekete radikálisok ellenállását.  

 

(MTI)

Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma