Magyar tragédia, 1944
2004. március 18. 13:25
Magyar tragédia, 1944 címmel egész éves rendezvénysorozattal emlékezik meg a magyar holokauszt 60. évfordulójáról a budapesti Terror Háza Múzeum.
A Magyar tragédia 1944 című rendezvénysorozat első állomása az Ember az embertelenségben címmel január 16-án megnyílt időszaki kiállítás volt, amely Raoul Wallenberg embermentő tevékenységét mutatja be. A kiállítás március 30-án zárul. Április 13-án nyílik meg a holokausztban elpusztított 1,5 millió európai és 190 ezer magyar gyermek emlékének szentelt Hetedíziglen - gyermekek a holokausztban, illetve a rendezvénysorozattal azonos, Magyar tragédia 1944 című kiállítás. A kiállítások dokumentumai arra igyekeznek ráirányítani a figyelmet, hogy "a holokauszt borzalma összeurópai tragédia és trauma, amelyben egymásra ismernek Európa zsidó és nem zsidó közösségei" - olvasható az intézmény háttéranyagában.
A két kiállítást Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke nyitja meg. A tárlatok keretében április 27-től mindennap folyamatosan vetítik majd Claude Lanzmann világhírű, kilencórás dokumentumfilmjét a Soah-t, amelynek bemutatóját a tervek szerint a rendező jelenlétében tartják. A külföldi múzeumokkal és történeti intézetekkel együttműködésben készülő holokauszt-programsorozat októberre-decemberre tervezett, Eltört életek című időszaki kiállítása életutakat mutat be, olyan tudósok, írók, politikusok sorsát, akiket csak az kötött össze, hogy a nemzeti szocialista és a magyar fajvédelmi törvények szerint zsidónak számítottak.
A Terror Háza az időszaki kiállítások mellett április 9-től kezdődően filmvetítés-sorozatot rendez a Toldi Moziban. Olyan holokauszt tematikájú műveket mutatnak be, amelyek még nem jártak Magyarországon, vagy évtizedek teltek el bemutatásuk óta. Ősbemutatón vetítik le A lágerek emléke című angol dokumentumfilmet; az Alfred Hitchcock által rendezett 1945-ös mű a felszabadított haláltáborokba érkező angol, amerikai operatőrök anyagaiból készült. Bemutatják Catrine Clay A harmadik birodalom gyermekei című 1993-as dokumentumfilmjét, és annak jegyében, hogy nemcsak a zsidó, hanem a roma holokauszt áldozatai előtt is tisztelegnek, levetítik Varga Ágota Porrajmos és Fekete lista című dokumentumfilmjeit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.