A jugoszláv parlament döntést hoz Koszovó tartomány autonómiájának csökkentéséről
2004. szeptember 13. 12:06
Jugoszláviában a parlament döntést hozott arról, hogy a 90 %-ban albánok által lakott Koszovó tartomány autonómiáját Szerbia javára drasztikus mértékben csökkentik (Koszovó tartomány Szerbia tagállamhoz tartozik). Ezt követően a tartományban véres zavargásokra került sor, amelynek során legkevesebb 20 embert öltek meg. A szerb nyomásra elfogadott alkotmánymódosítás megfosztja Koszovót a rendőrség és az igazságszolgáltatás fölötti rendelkezéstől, valamint a magas állami tisztségek önálló betöltésének jogától. Az albán lakosság már akkor is erőszakos tüntetésekkel és sztrájkokkal válaszolt, amikor február elején eltávolították Azem Vlasi pártvezetőt, és a helyét a koszovói szerb befolyás egyik hívével töltötték be. A belgrádi központi kormány a hadsereget vetette be a tüntetők ellen. A koszovói konfliktus jól jellemzi a sok népből, gazdaságilag és kulturálisan nagyon különböző tagköztársaságokból, illetve tartományokból álló Jugoszlávia növekvő nemzetiségi problémáit. Az összeütközéseket a gazdasági problémák tovább élezik - Jugoszláviában az évi infláció mértéke eléri a több száz százalékot -, és külön gondot okoznak Szerbia növekvő egyeduralmi törekvései. Az erősödő szerb nacionalizmus fő képviselője a 47 éves Slobodan Milosević szerbiai pártvezető, aki 1989 májusától Szerbia elnöke is. Stipe Suvar, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének az elnöke 1989 januárjában azért bírálta őt, mert a nemzetiségi konfliktusok szításával "polgárháborúba" sodorja az országot, s a kommunista párton belül helyzete megerősítésére "újsztálinista módszereket" alkalmaz. Koszovó mellett Szlovéniában és Horvátországban is növekszik a nyugtalanság. Jugoszlávia gazdaságilag legfejlettebb részköztársaságaiban hangot adtak a Belgráddal szembeni teljesebb önrendelkezés, függetlenség igényének. A szlovéniai parlament szeptember 27-én döntést hozott az alkotmány módosításáról, amely többek között a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságból való kilépést is lehetővé teszi. Az alkotmánymódosítás következtében ismét kiéleződött a feszültség Szerbiával. A régi mechanizmus továbbéltetésére, s a társnemzetek feletti hegemónia megteremtésére irányuló politikájával a szerb vezetés a JKSZ-ben, s a Szövetségi Köztársaságban egyaránt magára marad. Miután törekvéseitől Bosznia-Hercegovina és Macedónia is elhatárolja magát, a felbomlás folyamata tovább erősödik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap