Sztálin karikaturistája

A ma is élénk, szellemes rajzolót a milánói Corriere della Sera című napilap kereste fel moszkvai otthonában, hogy Jefimov felidézze nyugalmasnak nem mondható múltját. A XX. század első felének politikusai közül ő a legjobban Trockijt szerette. Emlékezete szerint 1919-es kijevi találkozásuk változtatta meg örökre az életét, amikor Trockij a városban gyújtó hangú beszédet tartott a Kijevet fenyegető banditák ellen. Barátságuk öt évvel később pecsételődött meg, amikor 1924-ben első könyvének vázlatait vitte be az Izvesztyija szerkesztőségébe.

 

Trockij figyelmesen átlapozta, majd közölte, hogy ő szeretné hozzá az előszót írni. A bolsevik vezető a következőket írta Jefimovról: "Nagy tehetsége van az élet apró mozzanatainak diszkrét megfigyeléséhez, és képes kiemelni a politikai világ főszereplőinek gyengéit."  Sztálinnak viszont Jefimov egyenesen a kedvence volt. És bár viszonyukra ránehezedett a közben száműzött, majd meggyilkolt Trockij barátságának árnyéka, neki soha nem esett bántódása. Pedig Trockij kegyvesztettsége után Jefimov nem kis kockázatot vállalva felkereste őt lakásán, hogy elbúcsúzzon tőle. "Sztálin kiszámíthatatlan ember volt - mondja róla a karikaturista -, sőt, ezt a vonását nyilvánvalóvá is akarta tenni. Úgy akart élet-halál ura lenni, hogy lebegtette a helyzeteket. Rólam úgy vélekedhetett, hogy Íjó karikaturista, hasznos lehet számomraÍ." Testvérét viszont a nagy tisztogatások idején kivégeztette a diktátor.

 

Sztálin, akit a művész "kicsi, szürke bürokrataként" jellemzett, nagy fontosságot tulajdonított a politikai karikatúrának. Egy lapban legalább akkora szerepe van, mint a cikknek - idézte Jefimov, ezért olyan világosnak kell lennie, hogy a falu bolondja is megértse. Munkakapcsolatuk telefonon keresztül bonyolódott. "Éjféltájt szokott hívni - emlékszik vissza -, halk, jeges hangon, üdvözlés nélkül, azonnal a lényegre térve. Csaknem mindig a Pravda címlapján megjelenő karikatúrákról volt szó, amelyekhez személyesen ő írta az instrukciókat. Megtudtam, hogy titokban gyűjti a rajzaimat." Egy éjszaka, a hidegháború éveiben, amikor az Egyesült Államok bázisokat kezdett építeni Alaszkán, Eisenhowerről kért Sztálin gúnyrajzot. Jefimov rajza a fegyvereken és a jegesmedvéken kívül véletlenül pingvineket is ábrázolt. Sztálin nem vett észre a hibát, szólni pedig senki sem mert neki, így 1953-ig még a szovjet tankönyvekben is az szerepelt, hogy nemcsak a Déli-, hanem az Északi-sarkon is élnek pingvinek.

 

Jefimov karikatúrái miatt sok tiltakozás érkezett külföldről. 1939 és 1941 között Goebbels náci propaganda-miniszter küldetett jegyzéket, de a nyugati vezetők sem kedvelhették a generalisszimusz által sugallt rajzokat. Az első tiltakozó Chamberlain brit miniszterelnök volt, Daladier francia kormányfő egyenesen utálta, csak az olasz Duce, Mussolini nem tett semmiféle szemrehányást. Vele Jefimov személyesen is találkozott 1929-ben, amikor egy szovjet légügyi küldöttséggel Rómában járt. Neki kellett ellenőriznie azokat a rémhíreket, melyek szerint Mussolini egy merényletben megsebesült az orrán. A találkozón készült fotó, amelyen a Duce karlendítéssel üdvözli a szovjet vendégeket, annak idején bejárta a világot: a francia sajtó egyenesen azt írta róla, hogy "lám, szerelem szövődött a fasiszták és a bolsevisták között".  Jefimov magát már őskövületnek tekinti. "Szégyellem, hogy ilyen sokáig éltem. Sajnos már nincsen senki, akitől bocsánatot kérhetnék."

 

(Panoráma)