A lepantói legendák és a valóság

2003. november 13. 09:00

Egy nemrégiben megjelent könyv új megvilágításba helyezi a lepantói csatát körüllengő mítoszokat és legendákat

1571-ben a görögországi Lepantó kikötőjénél zajlott az egyik legnagyobb tengeri csata, amit a Földközi-tengeren vívtak. Kétszázötven török gálya, és mintegy száz keresztény, főleg spanyol és velencei hajó csapott össze. A csatában több mint negyvenezer ember vesztette életét, és több száz hajó süllyedt el. A keresztény győzelem teljes volt: a török flottát gyakorlatilag leradírozták a tengerről, alig negyven gályájuk tudott csak elmenekülni. Az addig a Földközi-tengeren legnagyobb erőt képviselő török hajóhad gyakorlatilag megsemmisült az összecsapásban.

Természetes, hogy egy ilyen nagy diadal után, a csatát és a csatát vezető katonákat legendák és mítoszok lengik körül. Hugh Bicheno történész, nemrégiben megjelent könyvében éppen ezeknek a legendáknak és mítoszoknak üzent hadat. Bicheno több, általánosságban elterjedt tévhitet cáfol meg, és rávilágít arra, hogy a keresztény és iszlám kultúrák összecsapásának nem fordulópontja, hanem csak egyik (még ha nem is jelentéktelen) epizódja volt a lepantói tengeri ütközet. Pedig általánosságban úgy vélik, hogy a lepantói csata akadályozta meg az Oszmán Birodalmat abban, hogy a Földközi-tenger teljes medencéjét uralma alá hajtsa.

Mint Bicheno rámutat, a törökök már 1572-ben visszafoglalták Kréta szigetét a velenceiektől, tehát a terjeszkedés üteme nem állt meg, talán csak lassult egy kicsit. A szerző arra a tévhitre is rámutat, hogy a spanyol II. Fülöp és a velencei dózse, Andrea Doria a pápa hívó szavára egyesítették flottáikat. Velence akkor már több évtizede harcolt a törökök ellen, hogy megtarthassa a Jón-tengeri és adria-menti birtokait, a spanyolok pedig a családi birtok, Ausztria védelmében szálltak hajóra.

Az persze nem vitatható, hogy Európa írógéniusza Cervantes is részt vett a csatában, elveszítvén egyik karját. Valószínűsíthető, hogy az író közeli és intenzív találkozása a halállal - a lepantói ütközetben 30 ezren estek el - mintegy generálta a Don Quiote megszületését.

A szerző hangsúlyozza, hogy a kor Európája az irodalom, az esztétika a tudományok, a tolerancia, sőt a higiénés viszonyok terén is mérföldekkel elmaradt a mohamedán kultúra mögött. Az öreg kontinens keresztényei a rózsafüzér és Róma védelme alatt vívták vallásháborúikat, árulták a búcsúcéduláikat. "Ha Krisztus ellátogatott volna a Vatikánba 1571-ben, fogalma nem lett volna, hogy milyen vallás központjába érkezett." - állapítja meg a szerző.

Ezzel szemben mikor Nagy Szulejmán fia 1566-ban megörökölte az Oszmán birodalom trónját, nem csak a világ egyik legnagyobb hadseregét és flottáját örökölte, hanem gazdaságilag és társadalmilag egyik legfejlettebb országát is. Bicheno saját szavaival élve: "Az oszmánok keresztény földre lépve egy bűzös, meglehetősen hipokrata világban találták magukat."