390 éve halt meg Báthory Erzsébet
2004. augusztus 19. 15:32
A pénzéhes Habsburgok koncepciós pere?
Báthory Erzsébet ügyében szabályszerű perre nem került sor, bár ezt maga II. Mátyás király is szorgalmazta. A vádlott korai halála mindenkinek kapóra jött, mivel bűnösségét nem sikerült bebizonyítani. Mai szemmel nézve koncepciós perről beszélhetünk, hiszen az igazi kérdéseket fel sem tették, a vádat bizonyítottnak tekintették, a cáfoló iratokat és leveleket figyelmen kívül hagyták. A több száz áldozat eleve lehetetlenség, a hírhedt vérben fürdés pedig (az emberi vér gyors alvadása miatt) technikailag sem kivitelezhető.
E mellett a Habsburg-udvar azon törekvése is említésre méltó, mely a Báthory-Nádasdy vagyon ezen részének megszerzésére irányult, így nem meglepő a bebörtönzés, és az irreális vádak felsorakoztatása. A per hiánya pedig arra adhat magyarázatot, hogy az ingatag, és épphogy csak rendeződött belpolitikai viszonyokat nem kívánták az arisztokrácia egyik prominens tagjának koncepciós perével felborítani. Persze az is lehet, hogy Thurzó nádornak is a vagyonra fájt a foga, de az is elképzelhető, hogy a Báthoryak elleni sértődöttsége és hiúsága késztette a nagy visszhangot kiváltó vádaskodásra. (Báthory Erzsébet unokatestvére, Báthory Gábor akkor erdélyi fejedelem volt.)
Csejte vára |
Báthory Erzsébet alakja és sorsa persze azóta is izgatja a tudósok és még sokak fantáziáját: a köztudatban még mindig női Drakulaként, vérszívó szadista szörnyetegként él, legfeljebb azon vitatkoznak, vámpírnak vagy vérfarkasnak tekinthető-e. A tárgyilagosabb történészek úgy vélik, hogy a valóban labilis idegzetű asszony politikai bűnügy áldozata lehetett. A vámpír-legendák magyarázatául a parasztoknak nyújtott, vagy nyújtani kísérelt orvosi ellátás eltúlzása szolgálhatott, hiszen akkoriban gyógyítás céljából is metszettek és égettek ki sebeket, vágtak eret. Alakja itthon és külföldön is számos irodalmi mű, vers, regény és film ihletőjéül szolgált, hiszen együtt van benne titok, vágy és erotika, szadizmus és szexualitás.
(MTI - Múlt-kor)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap