Elefántok tízezreit mentette meg John Wesley Hyatt találmánya
2023. október 10. 20:20 Múlt-kor
Aligha létezett még egy olyan játék az emberiség történetében, amelynek művelése annyi állat elpusztításával járt volna, mint a biliárd. Még a 19. században is előfordult, hogy csak Anglia biliárdgolyó-szükségletének kielégítésére több mint tízezer elefántot öltek meg évente. A helyzet azonban a század második felétől egy amerikai kovács fia, John Wesley Hyatt új találmányának köszönhetően kezdett megváltozni.
A modern biliárdgolyókhoz már nem szükséges állatok életét elvenni (Wikipedia / Andrzej Barabasz / CC BY-SA 3.0)
Korábban
A biliárdgolyók kezdetben – az asztalokhoz hasonlóan – fából készültek, a 17. század végétől kezdve pedig fokozatosan az elefántcsontgolyók vették át a szerepüket.
Annak ellenére, hogy a golyók súlya és tömörsége nem volt egyforma, a 19. századra az elefántcsontból készült játékszerek széles körben népszerűvé váltak.
Ezen a téren az 1860-as években, egy pályázatnak köszönhetően következett be a fordulat. A Phelan and Collander biliárdvállalat ugyanis tízezer dollárt ajánlott fel annak, aki kifejleszt egy, a drága elefántcsontot helyettesítő alapanyagot.
John Wesley Hyatt úgy érezte, itt a nagy lehetőség. A fiatal feltaláló nappal munkahelyén, egy nyomdában, éjszaka és hétvégenként pedig a találmányán dolgozott.
Kutatásai eredményeként 1865. október 10-én szabadalmazatta a biliárdgolyót, amelyből ekkor azonban még hiányzott az elefántcsont játékszerek tömörsége.
Hyatt az évtized végére kifejlesztette a cellulóz-nitrátot, amely – a biliárdgolyók alapanyagaként felhasználva – már a korábbinál jóval tartósabb játékszerek kifejlesztését tette lehetővé.
Ezek a golyóbisok stabil súlypontjuknak köszönhetően már jóval könnyedebben siklottak az asztalon. Még ezután is évtizedekbe telt azonban, amíg a korábbi elefántcsontgolyók helyett az elit játékosok is áttértek az új alapanyagokból készült golyókra.
Hyattnek összesen 236 szabadalmát hagyták jóvá – az utolsót 1919-ben.
Néhány hónappal később, 1920. május 10-én szívproblémák következtében halt meg. 1973-ban az amerikai biliárdkongresszus beválasztotta a játék halhatatlanjainak csarnokába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap