Jubiláló Bösendorfer
2003. november 13. 09:51
175 esztendős a világ egyik leghíresebb hangszergyártó cége
A jubileumi ünnepségek során kiállításokat tartanak, hangversenyeket rendeznek és láthatók lesznek különleges hangszerek is.
Bécs Wieden negyedében, ahol a XIX. század vége óta a cég központja van, a nap különböző szakaiban zongorafutamok, a déli ebédszünetben pedig a Boogi Woogi ütemei hallhatók. Innen "postázzák" a világ minden részébe, Pekingbe, Sanghajba, Londonba, New Yorkba vagy Berlinbe a jubileumra tervezett és készített különleges zongorapéldányokat.
Vattába csomagoltan indítják útnak például annak a zongorának a hasonmását, amelyet annak idején I. Ferenc József császár és király ajándékozott 1869-ben a japán császárnak a két ország közötti diplomáciai kapcsolat létrejötte alkalmából. És útnak indul az egyenként nyolcezer kézi csiszolású kristállyal ellátott négy Swarovski-zongora is, amelyeknek darabja 750 ezer euróba (csaknem 200 millió forintba) kerül.
A fafeldolgozó iparnak kevés olyan terméke van, amely akkora lelkesedést keltene, mint a Bösendorfer zongora. Oscar Peterson egy bécsi koncertje után ezekkel a szavakkal ment le a dobogóról: "Ki készítette ezt a ládát? Szeretném, ha az enyém lenne." Mások arra is készek voltak, hogy új házat vásároljanak, mert a régibe nem lehetett bevinni a Bösendorfert.
A jubileumi ünnepségek négy koncerttel kezdődnek Bécsben. A Musikvereinben november 13-án megrendezésre kerülő első koncert szólistája a külföldön élő világhírű magyar zongoraművész, Schiff András lesz.
A kétszáz munkással dolgozó Bösendorfer gyár jelenleg évente 500 zongorát és száz pianínót állít elő és évi 15-16 millió eurós üzleti forgalmat bonyolít le. A tervek szerint az elkövetkező években nyolcszázra szeretnék bővíteni az éves termelést - áll az APA jelentésében.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
Legfrissebb
Legolvasottabb
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.