„A legnagyobb cseh kortárs író” – Csehország vezetői is megemlékeztek Milan Kunderáról
2023. július 13. 11:28
Milan Kundera egész generációkat volt képes megszólítani világszerte, szépirodalmi művei és esszéi nemzetközi mércével mérve is jelentősek – mutatott rá Petr Fiala cseh miniszterelnök, aki szerdán nyilatkozatban reagált arra a hírre, hogy az író hosszú betegség után kedden Párizsban 94 évesen elhunyt.
Milan Kundera 1980-ban (Wikimedia Commons / Flickr / Elisa Cabot / CC BY-SA 2.0)
Korábban
Maradandó örökség
„Milan Kundera olyan író volt, aki művein keresztül az egész világon generációkat volt képes megszólítani, ami nemzetközi elismerést hozott neki. Szorosan kapcsolódott szülővárosához, Brnóhoz, bár politikai okokból hazája elhagyására kényszerült. Figyelemre méltó szépirodalmi műveket és esszéket hagyott ránk” – áll a cseh kormányfő nyilatkozatában.
Petr Fiala – aki maga is Dél-Morvaország szülöttje – táviratban együttérzését fejezte ki Vera Kunderovának, az író özvegyének.
Martin Baxa cseh kulturális miniszter értékelése szerint Kundera halálával a mai cseh és a világirodalom egyik legnagyobb alkotója távozott az élők sorából.
„Művei, amelyekben az európai kultúra alapértékeit boncolgatta, érdeklődése az ember, valamint az embernek a történelemben betöltött szerepe iránt a világirodalom megkerülhetetlen és maradandó alkotásai” – vélekedett a miniszter a Twitteren megjelent bejegyzésében.
„Nagyszerű ember”
Andrej Babiš volt kormányfő, aki 2018-ban Párizsban felkereste Milan Kunderát, és felajánlotta neki a cseh állampolgárság újrafelvételét, „nagyszerű embernek” nevezte az írót.
„Milan Kundera szerintem a legnagyobb cseh kortárs író” – mondta a politikus.
Bár Milan Kundera élete jelentős részét külföldön töltötte, „Csehország egyik legnagyobb szülöttjének számít, akinek művei a világirodalom remekei közé tartoznak” – írta a Twitteren Jan Lipavský külügyminiszter.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap