Elhunyt Cormac McCarthy, a Nem vénnek való vidék írója
2023. június 14. 11:22 MTI
Cormac McCarthy, akit Ernest Hemingway, valamint William Faulkner után a legnagyobb amerikai írónak tartanak, természetes halállal hunyt el az Új-Mexikóban fekvő Santa Fében lévő otthonában – tudatta közleményben a Penguin Random House kiadó az író fiára, John McCarthyra hivatkozva. 89 éves volt.
Cormac McCarthy 1973-ban
Korábban
McCarthy élete első hatvan évében alig volt ismert, a nagy áttörést a Határvidék trilógia első részével, a Vad lovakkal érte el, ami mindent megváltoztatott. A könyvből filmet forgattak, akárcsak a 2005-ben kiadott Nem vénnek való vidékből, és a 2006-ban megjelent Pulitzer-díjas Az út című alkotásából.
Cormac McCarthyt sosem lehetett a vörös szőnyegen látni, visszahúzódó természet volt, alig adott interjút.
Ifjabb Charles Joseph McCarthy néven született 1933. július 22-én a Rhode Island-i Providence-ben, hatgyermekes ír katolikus családban, később vette fel az ősi ír Cormac nevet. Apja ügyvéd volt, és az író Tennessee-ben nőtt fel viszonylagos jólétben, de a külvárosi Amerikában nem érezte otthon magát.
„Korán megéreztem, hogy nem lesz belőlem tiszteletreméltó amerikai állampolgár. Attól a naptól fogva gyűlöltem az iskolát, hogy betettem oda a lábam” – mondta a The New York Timesnak 1992-ben adott egyik ritka interjújában.
Az 1950-es években a légierőben szolgált, az 1960-as évek végéig kétszer nősült, először Lee Hollemant vette el, akitől fia is született, majd Anne DeLisle angol énekesnőt, akitől 1976-ban vált el. Rövid európai tartózkodás után visszatért Tennessee-be, Knoxville-ben telepedett lett, majd a texasi El Pasóba, illetve az új-mexikói Santa Fébe költözött.
Első műve, az 1965-ben megjelent, a tennessee-i vidéken játszódó A gyümölcskertész Faulkner utolsó kiadójának a kezébe került, aki látott a fiatal íróban fantáziát. Az Isten gyermeke és az Odakint a sötétség című korai művei nem hoztak igazán a konyhára.
1985-ben jelent meg a Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen (Blood Meridian) című regénye, amely megjelenésekor kevés figyelmet keltett, de ezt a művét tekintik az első valóban nagy és talán a legjobb regényének. Az erőszakkal teli, hősök nélküli regény egy skalpvadász banda történetét meséli el a 19. századi Vadnyugaton.
A Határvidék trilógia első darabja, a Vad lovak, amely egy határközeli texasi tanyán játszódik, végre elhozta számára az elismerést az 1990-es években. A trilógiát követő Nem vénnek való vidék című regényét Joel és Ethan Coen rövidesen filmre vitték. Az alkotás 2007-ben elnyerte a legjobb filmnek járó Oscart.
Az út című regénye még a korábbiaknál is sötétebb világba vezeti az olvasót. Egy ismeretlen katasztrófa utáni világban, amely véget vetett a társadalomnak és az élelmiszertermelésnek, egy apa és fia vándorol reménytelen emberek között egy elpusztult tájon át. Az út című regényből is készült film, amely számos díjat nyert. Szintén jelentős sikereket ért el A jogász című film is, amelyet bár Cormac McCarthy írt, nem regényadaptáció volt, hanem eleve forgatókönyvként készült szövegből született.
Hosszú szünet után 2022-ben jelent meg az idős író The Passenger és Stella Maris című regénye.
Nihar Malaviya, a Penguin Random House elnök-vezérigazgatója közleményében hangsúlyozta: „Cormac McCarthy megváltoztatta az irodalom irányát. Hatvan éven át leplezetlenül a foglalkozásának szentelte magát, és az irodalom világának határtalan lehetőségeit és erejét fedezte fel.”
Cormac McCarthy háromszor volt házas, harmadik feleségétől, Jennifer Winkleytől 2006-ban vált el. Két gyermeke van: az 1962-ben született Cullen és az 1998-ban született John.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap