Rejtélyes módon halt meg Amelia Earhart, a levegő koronázatlan királynője
2023. március 21. 18:05 Paul Skates
Ő volt valószínűleg a világtörténelem egyik legelső női világsztárja. Olyan celeb, aki abból kovácsolt ismertséget, hogy férfiak által uralt területen állított fel és döntött meg különböző rekordokat. Szenvedélye lett a repülés, ami végül a máig rejtélyes halálát is okozhatta.
Korábban
Repülésmentes kezdetek
Amelia Earhart 1897-ben szerencsés körülmények között született, mivel családja a vagyonosabbak közé tartozott. A gyermekkora ennek megfelelően átlagosnak nevezhető, bár bátorsága már ekkor megmutatkozott.
Sokat játszott a testvérével, szívesen mászott fára, és vadászott puskával patkányokra. Emellett szívesen gyűjtögettek együtt állatokat, például békákat, lepkéket vagy gilisztákat.
Egy alkalommal az édesanyja megtiltotta neki, hogy felüljön a hullámvasútra, mire Amelia odahaza megépítette a saját hullámvasútját. Természetesen felbukott és megsérült, de a visszaemlékezések szerint a repüléshez hasonlította az élményt.
Tízéves volt, amikor először találkozott repülőgéppel, de a kétfedelű masinába első látásra még nem szeretett bele, nem is keltette fel az érdeklődését.
Az idilli gyermekkornak hirtelen vége szakadt, amikor Amelia apját alkoholizmusa miatt 1914-ben nyugdíjazták, a nagymamájuk pedig csaknem ugyanekkor meghalt. Bár az örökséget az unokáira hagyta, apja szüntelen munkakeresésének az lett a következménye, hogy több városban is éltek rövidebb ideig.
1917-ben, miután az Egyesült Államok is belépett az első világháborúba, Amelia ápolónői szolgálatra jelentkezett a Vöröskeresztnél. Torontóba küldték dolgozni, ahol a háborút követő spanyolnáthajárvány idején is szolgált.
Kórházi munkája során ő maga is megfertőződött, tüdő-, majd arcüreggyulladást kapott. Utóbbiból sohasem épült fel teljes egészében, ezért repülés közben többször kötést kellett viselnie, hogy eltakarja az arcüreg tisztítására szolgáló kis csövet.
Egy, az ápolónői korszakához fűződő történet szerint egy alkalommal annyira lenyűgözte lovaglótudásával az arra járó kanadai légierő tisztjeit, hogy azok meghívták őt és húgát megmutatni nekik a repülőgépeiket. Amikor megkérdezte, hogy vezetheti-e az egyiket, azt a választ kapta, hogy ezt még egy tábornok felesége sem tehetné meg. Ettől a pillanattól kezdve érdeklődése fokozottan a repülés felé fordult.
Számos izgalmas írással találkozhatsz még a Múlt-kor magazin tavaszi számában!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap