A Petőfi-filmek hagyományát ismerhetjük meg a Toldi mozi vetítéssorozatán
2023. március 20. 12:26 MTI
Petőfi Sándorról és az 1848–49-es szabadságharcról szóló filmekből indul vetítéssorozat csütörtökön a budapesti Toldi moziban, a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.
Korábban
Négy film, négy szakértői előadás
A négyalkalmas sorozatban, a vetítések előtt meghívott szakértők tárják fel a Kádár-korszak Petőfi-képeit, valamint azt is, hogy mit lehet ma kezdeni ezzel a filmes hagyománnyal – tájékoztatta a Budapest Film Zrt. szombaton az MTI-t.
A sorozat első vetítésén, március 23-án Nádasdy Kálmán és Ranódy László Föltámadott a tenger című, 1953-as alkotásának színeiben felújított, kiegészített és digitalizált változatát láthatják a nézők.
A vetítés előtt Margócsy István irodalomtörténésszel beszélgetnek a Petőfi-kultuszról.
Április 20-án Kardos Ferenc Petőfi '73 című filmje kerül műsorra, az előtte zajló beszélgetésen pedig a meghívott vendéggel, Imre Zoltánnal az 1970-es évek amatőr színházi mozgalmai kerülnek majd szóba.
Görbe János Petőfi Sándor szerepében a Föltámadott a tenger című filmben
Május 25-én Elek Judit Mária-nap című filmjének vetítése előtt Balogh Piroska irodalomtörténésszel beszélgetve Szendrey Júlia és a nők korszakban való reprezentációja kerül a fókuszba.
Az utolsó alkalommal a Psyché I.-III. című, Weöres Sándor Psyché című verses regénye alapján készült filmet láthatják a nézők Bódy Gábor rendezésében.
Előtte Bartal Mária irodalomtörténésszel és Schein Gábor író, költővel Weöresről, Pilinszkyről, a kortárs irodalom Petőfi-képeiről lesz majd szó – áll a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Karinthy Frigyes léghajón repült a Városliget fölött
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap