Alfred Nobel, a pusztítás és a béke atyja
2023. január 22. 10:35 Robert Miller
Manapság Alfred Nobelről leginkább a róla elnevezett díj jut mindenkinek az eszébe. Tulajdonképpen ez volt a végakarata is, hiszen nem számított különösebben népszerű vagy kedvelt személyiségnek a kortársai körében. De mi is vezetett el a világszerte megbecsült, rangos díj megalapításához?
Korábban
A dinamit atyjának, Alfred Nobelnek volt honnan örökölnie a robbanószerek iránti érdeklődését. Édesapja, Immanuel Nobel maga is feltalálóként dolgozott, noha eleinte sikertelenül próbálkozott a mérnöki pályával.
Amikor 1833-ban Stockholmban megszületett a fia, nem volt kilátástalan anyagi helyzetben, 1837-ben azonban csődbe ment, és a hitelezői elől külföldre menekült.
Alfred és testvérei az édesanyjukkal, Andriette Nobellel maradtak, akinek kis fűszerüzletéből éldegéltek.
Immanuel Nobel egyenesen Oroszországba ment, ahol sikerült megnyernie magának I. Miklós orosz cárt, akinek a figyelmét egy víz alatti akna feltalálásával hívta fel magára.
Ezt követően gyárat alapított, amely hadimegrendelésekre szakosodott.
1842-ben a család újra egyesülhetett, mivel Andriette a gyerekekkel Szentpétervárra költözött.
Nobelék vállalkozása különböző termékek széles palettáját állította elő, torpedókat, rétegelt falemezeket vagy éppen gyári gépeket.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. téli számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.