Magára hagyta a világ az önzetlen segítségnyújtás bajnokát
2022. október 30. 11:50 Múlt-kor
Jean Henri Dunant az 1859-es solferinói csata sebesültjeinek borzalmas állapotát látva kezdeményezte azt a széleskörű összefogást, amely a Nemzetközi Vöröskereszt megalakulásához vezetett. Az életének utolsó szakaszát szegényházban töltő Dunant 1910. október 30-án bekövetkezett halála miatt már nem láthatta, hogyan állították segélyező szervezetét minden korábbinál nagyobb feladat elé az első világháborúban harcoló hatalmak.
Korábban
Üzletember a csatatéren
Jean Henri Dunant (1828–1910) svájci üzletember eredetileg a III. Napóleon francia császárral remélt találkozás miatt érkezett a harctérre. Ugyan korábban is részt vett különböző jótékonysági akciókban, de a solferinói csatamezőn való megjelenése teljesen véletlenszerű volt.
1859. június 24-én engedélyt kért a francia parancsnokságtól, hogy megtekinthesse a solferinói ütközet színhelyét. Ekkor sebesült osztrák katonákra talált rá, akiket a város lakossága ütlegelések közepette űzött ki menedékhelyükről. Ez a jelenet indította el benne a sebesültek ápolását végző szervezet létrehozásának gondolatát.
A háborúk, katasztrófák és természeti csapások áldozatai hosszú évszázadokon át semmiféle intézményes védelmet nem élveztek. Az egyházi és polgári szervezetek alkalmankénti segélynyújtása az adott közösség összefogásán és akaratán múlt.
A csatatéren maradt sebesültek sorsa a környező lakosság szándékaitól függött. A 16. századtól vált gyakorlattá, hogy a harcoló felek előzetesen megegyeztek a hadifoglyok cseréjéről, kiváltásuk módjáról, a beteg és sebesült katonák védelméről.
Ezen alkalmi szerződések azonban nem váltották ki az intézményes rendezést. Az egyének és a közösségek segítő akciói alkalmiak és elszigeteltek maradtak, nem váltak nemzetközi, még csak országos szintűvé sem.
Dunant Solferino lakosaiból saját pénzen önkéntes mentőcsapatokat szervezett, és a sebesültek számára szükségállomásokat létesített.
A fiatal Jean Henri Dunant
A terepmunkával párhuzamosan hozzálátott a befolyásos támogatók megszerzéséhez, arisztokratákkal levelezett, és hazatérése után könyvet írt tapasztalatairól, valamint az összefogás fontosságáról.
Beszámolója Európa-szerte akkora visszhangra talált, amire talán ő maga sem számított. Dunant a sikerén felbuzdulva európai lobbikörútra indult, hogy a politikai döntéshozókat megnyerje nemzeti, majd egy nemzetközi segélyszervezet létrehozásának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap