Horrortáncversenyek a túlélésért
2022. október 21. 13:20 Múlt-kor
Amikor az Alma Cummings nevű amerikai nő 1923-ban azzal került az újságok híreibe, hogy hat partnert „elfogyasztva” 27 órán át táncolt folyamatosan, kevesen gondolták, hogy valóságos divatot teremt.
Korábban
Egyre többen igyekeztek az Egyesült Államok különböző pontjain megdönteni Cummings rekordját, és az állóképességüket bizonyítani kívánó párok az 1920-as évek végére már egymással is versenyeztek.
A legnagyobb lökést azonban az 1929. október 24-i „fekete csütörtök”, a Wall Street-i tőzsdekrach és az általa előidézett nagy gazdasági világválság adta: a felkínált pénzjutalmak (a legtöbb esetben ötszáz, de volt, hogy ezer dollár) több és több embert csábítottak arra, hogy kipróbálják magukat a versenyeken, amelyek így egyre nagyobb attrakciót jelentettek.
Napjaink valóságshow-ihoz hasonlóan a versenyzők valós vagy fiktív, ám mindig lebilincselő háttértörténeteit meggyőzően előadó műsorvezetők szinte szappanoperákká alakították a napokon, de akár heteken át is folyó eseményeket.
A fájó talppal, sajgó sípcsonttal botorkáló versenyzők mindent megtettek, hogy állva maradjanak a következő 15 perces szünetig. Volt, aki párjához simulva pulóvert kötött, egyesek olvastak, sőt levelet írtak, mások partnerük vállán szundítottak egyet. A férfiak tánc közben olykor meg is borotválkoztak.
Az embertelen, az elmét is meggyötrő rendezvényeknek természetesen megvoltak az ellenzői: amikor egy táncversenyeket rendező társaság feltűnt egy adott városban, elsőként rendszerint a mozitulajdonosok szálltak harcba ellenük, tudván, hogy a verseny nagy konkurenciát jelent nekik.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. őszi különszámában olvasható!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.