A középkori szerzeteseket is fenyegették a fertőzések és az élősködők
2022. augusztus 22. 20:20 MTI, Múlt-kor
Bár jobb körülmények között éltek és egészségesebben étkeztek, mint a szegényebb néprétegek, a szerzetesek is ki voltak téve a bélrendszerben megtelepedő paraziták jelentette fenyegetésnek. Egy új tanulmány most fényt deríthetett ennek okára.
A szerzetesek kertjeikben az ehető zöldségfélék mellett gyógynövényeket is termesztettek
Korábban
A középkori szerzetesek bélproblémáit a kolostorkerti trágyázás okozhatta egy friss brit régészeti tanulmány szerint. A kolostorban élő szerzetesek bélrendszerét nagyobb eséllyel fertőzték meg paraziták, mint a sokkal szűkösebb, egészségtelenebb körülmények között élő pórnépét. A szerzetesek nagyobb fertőzésveszélynek lehettek kitéve, mert saját zöldséget és gyümölcsöt termesztettek, és könnyen lehet, hogy friss emberi ürüléket használtak a talaj termővé tételéhez.
„A kutatás során azt tanultuk meg a múltból, hogy csak mert valaki tehetősebb volt, nem feltétlenül volt egészségesebb is” – idézte a The Guardian online kiadása Piers Mitchellt, a Cambridge-i Egyetem tanulmányának társszerzőjét.
A régészeti kutatócsoport szerint tanulmányuk az első tudományos kísérlet arra, hogy összehasonlítsa a bélparaziták jelenlétét olyan emberekben, akik ugyanazon a helyen éltek, de másfajta életmódot folytattak, így megvizsgálhatták, hogyan befolyásolta az életmód az egészséget és a fertőzésveszélyt.
A régészeti kórtannal foglalkozó International Journal of Paleopathology című szaklapban megjelent cikkében Mitchell és munkatársai bemutatják, hogyan alkalmaztak „mikroszitálást” és digitális mikroszkópos eljárást a két cambridge-i temetkezési helyen feltárt üledék elemzésekor, fonalférgeket, ostorférgeket és más bélparazitákat keresve. Ezek emberi és állati ürülékben találhatók mikroszkopikus élőlények, amelyek rossz higiéniás körülmények között könnyen elszaporodnak.
A helyi Ágoston-rendi kolostor temetőjében 19 szerzetesi sírt találtak a 13. és a 16. század közötti időszakból, míg a vár melletti Mindenszentek-plébániatemplom temetőjében a 10. és a 14. század közötti időszakból 25 felnőtt sírját tárták fel – utóbbiban általában szegényebb embereket, köztük parasztokat temettek el.
A kutatás eredményei szerint az élősködő férgek tojásai kétszer olyan gyakran fordultak elő a szerzetesek sírjaiban (58 százalék), mint az egyszerű emberek földi maradványai között (32 százalék). „Mind a 19 szerzetes maradványaiban találtunk fonalférgeket, az egyik barátnak ostorférge is volt” – áll a tanulmányban. Mivel a temetkezési helyek közel vannak egymáshoz, és a sírok keletkezési időpontja közel azonos, ezért a kutatócsoport szerint a feltűnő különbség vélhetően a két csoport életmódja közötti különbségre vezethető vissza.
Bár a bélférgek a középkorban az élet természetes velejárói voltak, talán még III. Richárd király is szenvedett fonalférgektől, a kutatócsoport szerint a jobb higiéniai körülmények között élő szerzetesek földi maradványai között talált férgek aránya sokkal magasabb volt a vártnál.
Mitchell szerint az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a barátok friss emberi ürüléket használhattak trágyázáskor a veteményeskertjükben. Hozzátette, hogy a fertőzésveszélyt tovább növelhette, ha máshonnan beszerzett sertéstrágyát is felhasználtak erre a célra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap