Az MNL augusztus 20-i nyílt napja a 800 éves Aranybulla előtt tiszteleg
2022. augusztus 17. 19:10 MTI
Az Aranybulla kibocsátásának 800 éves évfordulója és az államalapítás ünnepe alkalmából nyílt napot tart augusztus 20-án Budapesten a Magyar Nemzeti Levéltár. Az Aranybulla 800 című programban II. András arany függőpecsétjeit és a korszakhoz kapcsolódó legfontosabb dokumentumokat ismerheti meg a közönség.
Az Aranybulla kihirdetése Jantyik Mátyás festményén, az Országház főrendiházi üléstermében
Korábban
Mérföldkő hazánk történelmében
A magyar történelem mérföldkövei című, panorámavetítéssel kísért tárlaton Magyarország történetének sorsfordító dokumentumai közül az Aranybullához kapcsolódó iratok eredeti példányai lesznek láthatók – tájékoztatta az intézmény az MTI-t kedden.
Az aranypecséttel megerősített uralkodói kiváltságlevelek, az úgynevezett aranybullák között kiemelkedő helyet foglal el II. András király 1222-ben kibocsátott oklevele, amely hét példányban jelent meg, de egy sem maradt fent eredetiben.
A hiteles szöveget Nagy Lajos király 1351. évi átírásából ismerik a szakértők – olvasható a tájékoztatóban.
Pecsétek és oklevelek
A levéltári nyílt napon Kurecskó Mihály főlevéltáros mutatja be II. András, Imre király, IV. Béla aranypecsétjét és okleveleit, valamint az 1351-es Nagy Lajos-féle Aranybulla-átiratot.
A korabeli mesterségek, a hétköznapi élet eszközei és ruházat megismertetésén túl 13. századi közkedvelt társasjátékokkal, pénzverőműhellyel és lantmuzsikával készülnek a szervezők.
Ismeretterjesztő film járja körül az 1222-es Aranybulla történetét, jelentőségét, oklevél- és pecséttani érdekességeit Rácz György szakértő segítségével.
Lesz fotóstand és kvízjáték is, további információk az intézmény honlapján érhetők el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap