Karddal és vérrel kellett megvédeni a Habsburg Birodalom egységét biztosító Pragmatica Sanctiót
2022. április 19. 13:35 MTI
309 éve, 1713. április 19-én hirdette ki III. Károly Habsburg-házi német-római császár és magyar király a Pragmatica Sanctiót („gyakorlati rendezést”), amely kimondta: a birodalom országait „indivisibiliter ac inseparabiliter”, azaz oszthatatlanul és elválaszthatatlanul nőágon is örökölni lehet, így kerülhetett Károly halála után a trónra leánya, Mária Terézia.
Korábban
A birodalom öröklési rendjéről már tíz évvel korábban, 1703-ban született egy titkos megállapodás, a Pactum Mutuae Successionis.
A spanyol örökösödési háború idején spanyol királlyá választott Károly és testvére, I. József között létrejött egyezség leszögezte: a dunai monarchia országai oszthatatlan egységet alkotnak.
I. József, aki 1705-ben került az osztrák trónra, 1711-ben váratlanul meghalt, így a Habsburgok valamennyi országa és tartománya a spanyol tróntól végül eleső Károlyra szállt.
Az öröklés helyzete azonban nem rendeződött megnyugtatóan: József után csak két lány maradt, magának Károlynak pedig – addig legalábbis – nem született gyermeke, így reális volt az esély arra, hogy a dinasztia férfiágon kihal.
III. Károly a Habsburg Birodalom egységének megőrzésére szentelte életét
A horvát rendi gyűlés a még eleven török veszély árnyékában, félve a birodalom szétesésétől, 1712-ben a magyar országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül elismerte a leányági örökösödést.
Károly ezt kedvező jelnek vette, s 1713. április 19-én a bécsi Burgba összehívott miniszterei és titkos tanácsosai előtt ismertette az 1703-as szerződést, amelyet a leányági örökösödéssel bővítettek ki.
A rendelkezések szerint az elsőszülött lányok közül Károly (akkor még meg sem született) lányai élveznek elsőbbséget, utánuk következnek I. József, majd apjuk, I. Lipót lányai. A Pragmatica Sanctio volt az első hivatalos dokumentum, amelyben a Habsburg Monarchia mint egész (totum) említtetett.
Károlynak 1716-ban fia született, aki néhány hónap múlva meghalt, a következő évben aztán világra jött Mária Terézia, 1718-ban pedig Mária Anna. Ettől kezdve a császár egész politikája az új öröklési rend elismertetésére irányult, ami az örökös tartományokban 1720-ban történt meg.
Erdélyben 1722-ben, majd Magyarországon 1723-ban iktatták törvénybe a Pragmatica Sanctiót, ugyanezt Németalföldön 1724-ben, az olasz tartományokban pedig 1725-ben tették meg.
Királynői kardcsapások Pozsonyban
Károlynak nemzetközi téren még nagyobb nehézségekkel kellett szembenéznie, de jelentős áldozatok és engedmények árán sikerült elérnie, hogy az európai hatalmak garantálják Mária Terézia trónöröklési jogát.
Károly 1740-ben bekövetkezett halála után így elvileg biztosítottak voltak az uralkodás feltételei, a gyakorlat azonban másként festett.
Az egyezmények dacára sem Franciaország, sem Bajorország, sem Poroszország nem ismerték el Mária Terézia jogait, így kirobbant a nyolc évig tartó osztrák örökösödési háború.
A háborút lezáró béke elismerte a Pragmatica Sanctiót, az uralkodónő megtartotta trónját, de birodalma egyik leggazdagabb tartományát, Sziléziát át kellett engednie II. Frigyes porosz királynak.
A magyar rendek a Pragmatica Sanctio 1723-as megszavazásával elfogadták, hogy a Habsburg-ház leányágon is örökölheti a magyar trónt, valamint az ország el nem választható módon kapcsolódik a dinasztiához és a birodalomhoz.
A döntés szolgált alapul az 1867-es kiegyezésnek is, így újabb kétszáz évig, az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-as felbomlásáig összekapcsolta Ausztria és Magyarország sorsát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap