Új, négylábú kabalafigurával ünnepel a gyulai Almásy-kastély
2022. március 17. 13:36 MTI
Egy új kabalafigura bemutatásával ünnepli hatodik születésnapját szombaton a gyulai Almásy-kastély. A Dönci névre hallgató tacskó hamarosan múzeumpedagógiai feladatokat is ellát majd - tájékoztatta a kastélyt működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. az MTI-t szerdán.
Korábban
Az intézmény vezetői az átadás évfordulójára időzítik a gyermekeknek készített tárlatvezető kiadvány, illetve annak főszereplője bemutatását.
A Gróf Tacskó Dénes névre hallgató figura a kastély egykori uráról kapta a nevét.
Kiválasztásában szerepet játszott, hogy a kastélyban született Schell Antónia, Almásy Dénes gróf egyenesági leszármazottja visszaemlékezései szerint több tacskója is volt a családnak.
A gyermekeknek készült kiadványt a látogatóközpont két tárlatvezetője, Szák Orsolya és Szilágyi Sándor írta, az illusztrációkat a szintén gyulai Opra Tamás készítette.
Tacskó Dönci és a tárlatvezető füzet az első eleme annak az építkezésnek, amellyel a kastély múzeumpedagógiai kínálatát szeretnék újragondolni. A látogatóközpont szakemberei foglalkoztató kiadványok készítésével és új foglalkozások kialakításával tervezik kiegészíteni a tárlatvezetéseket – idézi a közlemény Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető igazgatót.
A gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastélyt 2,4 milliárd forintnyi európai uniós és hazai támogatásból újították fel, március 18-án lesz hat éve, hogy a 18-19. századi nemesség és cselédség mindennapjait és ünnepeit interaktív módon bemutató kiállítótérként megnyílt a látogatók előtt.
Azóta megközelítőleg félmillió érdeklődőt fogadott.
Tavaly október óta a csaknem egymilliárd forintból megújult Stefánia-szárnyban bálterem, csemegetár és történelmi látványkonyha révén nyújt új szolgáltatásokat.
A március 19-én, 11 órakor az Almásy-kastély kápolnájában kezdődő könyvbemutatót 10 órától egy tacskótalálkozó előzi meg, amelyet a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub szervez - olvasható a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05