Újjászületik Magyarország egyetlen fennmaradt ciszterci apátsági temploma
2022. február 23. 12:50 MTI
Márciusban kezdődik a bélapátfalvi apátsági templom felújítása – közölte az Egri Főegyházmegye kedden az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Magyarország egyetlen épségben maradt középkori ciszterci apátsági templomának műszaki állapota nagyon leromlott, ezért szükséges az épület teljes rekonstrukciója.
A bélapátfalvai ciszterci templom (Wikipedia/Takk)
Korábban
A felújításról szóló szerződés keddi aláírásakor – a közlemény szerint – Ternyák Csaba egri érsek elmondta, számos beruházás van folyamatban az Egri Főegyházmegye területén.
Megújul többi között a bazilika, a szeminárium, az Érsekudvar és most az egyik legkülönlegesebb templom, a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt bélapátfalvi ciszterci apátság rekonstrukciója is elkezdődhet.
Hozzátette: a Bélkő-hegység lábánál fekvő templom fontos rendezvények helyszíne, Kádár László korábbi egri érsek, aki ciszterci szerzetes volt, a bélapátfalvi templomhoz szervezte a főegyházmegyei papi találkozót, és ez a hagyomány a mai napig él.
A szerződés szerint az apátsági templom felújítása 2024 márciusára készül el, a munkálatok során az épület külső és belső rekonstrukciója mellett a templom környezetét is megszépítik és a látogatókat fogadó épületet is bővítik – olvasható a közleményben.
A bélapátfalvi apátsági templomot 1232-ban kezdték építeni. A román stílusú épületet a 14–15. században gótikus stílusban átépítették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05