Apró öröm Trianon után: Somoskő és Somoskőújfalu hazatérése
2022. február 15. 18:50 Csernus Szilveszter
98 évvel ezelőtt, 1924. február 15-én került sor Magyarország utolsó, máig érvényben lévő területi növekedésére – ekkor „tért haza” ugyanis a Népszövetség döntése értelmében két magyar falucska, Somoskő és Somoskőújfalu Nógrád vármegyében, amihez mesébe illő módon egy sikeres műtét vezetett el. Ugyanezen döntéssel sikerült négy év csehszlovák uralom után a macskakövet is Magyarország számára megmenteni.
Somoskő vára 1938-ban – az első bécsi döntés után néhány évig a vár ismét Magyarországhoz tartozott (Kép forrása: Fortepan / Ferencz Zoltán Zénó)
Korábban
A „Palóc Olümposzon”
A trianoni békeszerződés 27. cikke részletezte Magyarország új határait. Annak ellenére, hogy a békeszerződést törvénybe foglalták, az elkövetkezendő években több népszavazásos határkiigazításra került sor, zömmel hazánk javára.
Ezek döntő többsége – tizenegy falu és Sopron környéke – az Ausztriának juttatott terület kárára történt 1923 márciusáig bezárólag.
A magyar diplomáciának sikerült egy erősebb hatalom ellen határkiigazítást kieszközölnie, mégpedig a győztes pozíciót elfoglaló fiatal köztársaság, Csehszlovákia ellenében.
A trianoni békeszerződés sok színmagyar településhez hasonlóan Somoskőt és Somoskőújfalut is Csehszlovákiához csatolta – ám a történet itt nem ért véget.
Tudni kell hozzá, hogy a tájat adó Karancs-hegység (szlovákul: Mučínska vrchovina) vulkanikus kőzetének köszönhetően meghatározó volt a környéken a szén- és a bazaltbányászat.
Már a 19. századtól sok befektetni vágyó budapesti vásárolt birtokot a Mikszáth által „Palóc Olümposz” névre keresztelt hegyen, köztük volt Prof. Dr. Krepuska Géza egyetemi tanár is.
A Szent Rókus Kórház fül-orr-gégész professzora 1905-ben vett magának egy 2107 holdas birtokot Somoskő és Somoskőújfalu határában, ahol kőzet- és ásványgyűjtő hobbiját gyakorolhatta.
A pesti kutatóorvos birtoka virágzott a rajta lévő bazaltbányával együtt, amikor egy szomorú napon arra ébredt, hogy birtoka már egy másik ország területéhez tartozik.
Bár a békeszerződés „kőbe véste”, hogy a győztes államok „új lakosai” vagyonukban nem szenvedhetnek kárt, a bányák államosítása mégis veszélyeztette a magyarok sorsát.
Krepuska nemcsak korabeli lokálpatriótaként érezte a saját bőrén is Trianont, de Nógrád vármegyéhez kötötték gyerekkori emlékei is.
Az érthetően elkeseredett kutatóorvos el is panaszolta bánatát a környezetében mindenkinek, kollégáknak, ápolóknak, sőt a pácienseknek is. Ekkor szólt bele a történetbe a véletlen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.