Az egykor ott alkotó magyar festő, Schöfft Ágoston festményeiből nyílt kiállítás Pakisztánban
2021. november 25. 13:39 MTI
Schöfft Ágoston felújított festményeiből nyílt kiállítás Pakisztán második legnagyobb városában, Lahorban – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkársága kedden az MTI-vel.
Korábban
Mint a közleményben kiemelték, a pandzsábi szikh uralkodócsaládról készült festmények Pakisztán kulturális örökségének ikonikus darabjai.
Az ünnepélyes megnyitón, amely egyben a szikh vallásalapító, Guru Nanak születésének évfordulója alkalmából szervezett vallási ünnepsorozat egyik legjelentősebb eseménye volt, megjelentek a szikh diaszpóra prominens tagjai a világ minden tájáról.
A Schöfft Ágoston felújított képeiből rendezett kiállítást Schőberl Márton, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára Mohammad Sarwarral, Pandzsáb állam kormányzójával közösen nyitotta meg hétfőn.
Az eseményen magyar részről részt vett Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára is.
A közlemény szerint Schőberl Márton beszédében hangsúlyozta, hogy a festmények restaurálása a magyar-pakisztáni kapcsolatok kiemelkedő projektje volt. Rámutatott, hogy a festmények, különösen a Lahori udvar című kép, művészeti értékük mellett történelmi krónikaként is szolgálnak, és a valódi történelmi személyiségeken keresztül betekintést engednek a szikh udvar életébe és a XIX. századi Pandzsáb történelmébe.
A Pakisztán kulturális fővárosának tartott Lahorban megnyílt kiállításon 11 kép látható, amelyeket magyar szakemberek újítottak fel.
A munkálatokat a Pandzsábi Bank (Bank of Punjab) finanszírozta, a projekt előkészületei csaknem három évig tartottak. A munkálatok idén tavasszal fejeződtek be, a képeknek a Lahori Erőd Szikh Galériája ad otthont.
Schöfft Ágoston magyar festőművész és világutazó 1837-ben érkezett az akkori Indiába, ahol 1840-ben Kőrösi Csoma Sándorral is találkozott. Két évet élt Lahorban, a szikh maharadzsa udvarában. Itt festette élete fő művét, a Lahori udvar című alkotást, amely az 1960-as években került Pakisztánba.
Schöfft Ágoston képei a XIX. századi pandzsábi szikh uralkodócsalád legendás tagjait mutatják be, és fontos részét alkotják a szikh történelmi örökségnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.