Ma jelenik meg egy frissen előkerült 1968-as Harrison-Ringo Starr dal
2021. november 11. 11:21 MTI
George Harrison és Ringo Starr eddig ismeretlen közös dalát fedezték fel egy lakásban. A Radhe Shaam című dal 1968-ban készült, Ringo Starr dobon játszik, George Harris gitározik benne.
Korábban
A dal csütörtökön jelenik meg, az értékesítéséből befolyó összeget jótékony célra fordítják.
A produceri munkálatok és a dal megírása Suresh Joshi rádiós nevéhez fűződik, a különleges zenét az ő birminghami otthonában találta meg egy barátja, aki a koronavírus miatti lezárások ideje alatt látogatta meg a 75 éves férfit – írja a BBC.
Nemrég száz ember hallgathatta meg a dalt a liverpooli Beatles Múzeumban.
Joshi George Harrison barátja volt, ő mutatta be neki Ravi Shankar ünnepelt indiai zenészt, aki nagy hatással volt a sztárra és megtanította őt szitáron is játszani.
Joshi egy dokumentumfilm zenéjén dolgozott a londoni Sohóban lévő Trident stúdióban, amikor Harrison és Ringo Starr megjelent, és felajánlották, hogy játszanak neki.
A zenészek éppen szünetet tartottak a Hey Jude című dal felvételei közben.
A dalban közreműködött Aashish Khan indiai klasszikus zenész is. A számot sosem adták ki. „Az idő elszállt, a Beatles felbomlott és számos problémájuk volt, így senki sem akarta kiadni” – mondta Joshi.
A rádiós a koronavírus-járvány miatti lezárások során mesélt zenei múltjáról barátjának, aki Beatles-rajongóként ragaszkodott hozzá, hogy keressék meg a felvételt.
Az előkerült dalt elküldték Suraj Shinh zenei producernek, aki helyreállította a szalagot.
A liverpooli Beatles Múzeum vezetője, Paul Parry elmondta: a dal meghallgatására összehívott közönség „imádta” a zenét. „Összetéveszthetetlenül George gitárjátéka volt, szinte életre keltette őt. És összetéveszthetetlen volt Ringo dobolása is” – mondta Parry.
A BBC Radio Merseyside is lejátszotta a számot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.