Nyár óta közel féltonnányi római lelet került elő Augsburgban
2021. október 19. 11:28 MTI
Régészek több mint 15 kilogrammnyi ókori római ezüstpénzt fedeztek fel Augsburgban egy ásatáson.
Korábban
A város hétfői közleménye szerint ez a legnagyobb római kori ezüstkincs, amelyet valaha Bajorországban találtak.
A Kr. e. 1. és 2. századból származó érméket egy felszámolás alatt álló üzemi területen, egy régi folyóágy kavicsrétegében találták.
Ugynaezen a területen már júniusban több mint négyszáz kilogramm összsúlyú római kori leletet tártak fel,érmék mellett fegyvereket, szerszámokat, csontokat és egy kocsikerék vasabroncsát.
Több mint 100 éve ez volt a legjelentősebb felfedezés a római korból.
Eddig egy gyár miatt nem kutathattak
Ezen a helyen már a 20. század elején találtak római kori tárgyakat, de aztán gyár épült a területen és a régészek azóta nem kutathattak.
Az ásatást most az tette lehetővé, hogy a bezárt gyár helyén lakásokat építenek.
A régi rómaiak több mint 2000 éve települtek le a mai Augsburg területén, az ott létesített Augusta Vindelicum később Raetia római provincia székhelye lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.