Vonzereje sodorta halálos kémjátszmába Mata Harit
2021. október 15. 09:29 Múlt-kor
„Olyan, mint egy orchidea a boglárkák között” – így jellemezte egykoron Adam Zelle, a Mata Hari művésznéven világhírnévre szert tett lányát, Margaretha Geertruida Zellét. Az egzotikus táncosnő lábai előtt hevert az egész férfivilág, erotikus darabjai beindították az emberek fantáziáját. Az első világháborúban belekeveredett a nemzetközi kémügyek intrikáiba, végül letartóztatták, halálos ítéletét 104 éve, 1917. október 15-én hajtották végre.
Korábban
Az 1876-ban született Margaretha igazi énjére Holland Kelet-Indiában, Jáva szigetén talált rá, ahová egy magasrangú katonatiszt feleségeként érkezett. Rudolf MacLeod kapitány alkoholizmusa és brutalitása pokollá tette az életét, amelyből a fiatal nő a tánc világába menekült. Válása után Margaretha Párizsba utazott, ahol egzotikus tánctudása jó megélhetést biztosított számára.
A francia főváros lakóit legelőször 1905 márciusában kápráztatta el. Az egyre inkább ismertté váló Margaretha felvette a Mata Hari (malájul: „hajnal szeme”) művésznevet. A különleges délkelet-ázsiai performanszok, amelyekben Mata Hari rendszerint hiányos ruhadarabokban lejtett, beindították az emberek fantáziáját.
Az életét megkeserítő férjével 1897 körül
Többen úgy vélték, hogy a táncosnő Indiában egy Sivának emelt templomban nőtt fel, mások azt híresztelték, hogy különleges tánctudása szüleinek, leginkább anyjának köszönhető, aki egy indiai templomi táncosként kereste a kenyerét. Az erotikus kisugárzású darabok megtették hatásukat, a férfiak a pogány, táncos istennő Mata Hari lábainál hevertek, aki népszerűségét kihasználva gyakorta prostitúcióval egészítette ki jövedelmét.
Az első világháború kezdetére az ünnepelt táncosnő egy igen tekintélyes nemzetközi klientúrával rendelkezett, amely felkeltette a német és a francia titkosszolgálatok érdeklődését. Holland állampolgárként (Hollandia semleges országként nem vett részt a fegyveres konfliktusban) Mata Hari viszonylag szabadon átléphette az országhatárokat.
Portré (1900 körül)
A francia titkosszolgálat végül felkérte, hogy utazzon Madridba, és női bájait bevetve próbáljon meg fontos információkhoz jutni a megkörnyékezett diplomatáktól és egyéb fontos tisztséget betöltő férfiaktól.
Mata Hari hamarosan belekerült a nemzetközi kémügyek intrikáktól átszőtt szövevényes hálójába, amely megpecsételte sorsát. A francia megbízói szemében az idő múltával egyre gyanúsabbá vált. Azt feltételezték róla, hogy kettős ügynök, és 1917. február 13-án végül Párizsban letartóztatták.
Tárgyalása a nyilvánosság kizárásával, zárt ajtók mögött zajlott. A védelmét korábbi szeretője, egy 74 éves ügyvéd látta el. Bár nem voltak egyértelmű bizonyítékok, hogy a németeknek kémkedett, a táncosnőt végül halálra ítélték.
Mata Hari kivégzése 1917-ben
Az ítéletet 1917. október 15-én hajtották végre. Mata Hari elegáns, fehér ruhában állt a kivégzőosztag elé a Párizs közeli vincennes-i kaszárnyában. Kérésére szemét nem kötözték be. Mivel porhüvelyéért egyetlen rokona sem jelentkezett, testét az orvosképzésben használták fel. Az egykori táncosnő fejét pedig bebalzsamozták és a párizsi Anatómiai Múzeumba vitték, ahonnan az később nyomtalanul eltűnt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.