Nem változtattak az őket körülvevő természeten az elmúlt 5000 évben az Amazonas őslakosai
2021. június 9. 14:24 MTI
Az Amazonas őslakosai ötezer éve élnek a környezetük megváltoztatása nélkül – állapította meg egy új kutatás, mely szerint az itt élők „nem okoztak kimutatható fajpusztulást és más zavarokat”.
Korábban
A szakértők Peruban a talaj rétegeit vizsgálták az emberi hatások mikroszkopikus, fosszilis nyomai után kutatva. Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közölt eredményeik szerint az erdőket a történelem előtti korban „nem vágták ki, nem művelték meg, vagy változtatták meg más módon”.
A kutatást vezető Dolores Piperno, a panamai Balboában lévő Smithsonian Trópusi Kutatóinézet munkatársa és kollégái szerint a bizonyítékok segíthetnek a modern természetvédelemben, ugyanis megmutatják, hogyan élhetnek az emberek az Amazonas-vidéken úgy, hogy megőrzik hihetetlenül gazdag biodiverzitását.
Az új felfedezések információt szolgáltattak ahhoz a jelenleg is tartó vitához, mely arról szól, hogy az amazóniai őslakosok milyen mértékben formálták ezt a hatalmas, változatos vidéket - írja a BBC hírportálja.
Egyes szakértők szerint a területet aktívan, intenzíven formálták az itt élők, mielőtt az európai ember megérkezett Dél-Amerikába. Bizonyos vizsgálatok szerint az esőerdőben jelenleg élő fafajokat is a prehisztorikus ember ültette.
Piperno és munkatásai botanikai-régészeti feltárást végeztek, elemezték a talajrétegeket, hogy képet kapjanak az esőerdő történelméről. Peru északkeleti részének településektől távol eső részén három helyszínen vizsgálták a talajt.
Mindhárom terület úgynevezett interfluviális zóna, vagyis legalább egykilométeres távolságban van bármilyen folyómedertől vagy árterülettől. Az ilyen erdők alkotják az Amazonas szárazföldi régiójának 90 százalékát, ezért tanulmányozásuk kulcsfontosságú az őslakosok hatásának vizsgálatához.
Mindegyik üledékrétegben mikroszkopikus növényi kövületeket, úgynevezett fitolitokat kerestek. Ezek apró jelzései annak, mi növekedett az erdőben több ezer éve.
„Nagyon kevés nyomát találtuk az emberi hatásnak az elmúlt 5000 évben” – mondta Piperno.
A szakértők kiemelték az őslakosok tudásának értékét, mely nagy segítség lehet az Amazonas biodiverzitásának megőrzésében. Segíthetnek például az újratelepítés és helyreállítás szempontjából legjobb fajok kiválasztásában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.