Rendőrnek álcázva hajtották végre a tolvajok a történelem egyik legnagyobb múzeumrablását
2021. március 18. 15:24 MTI, Múlt-kor
31 éve, 1990. március 18-án történt minden idők egyik legnagyobb műkincsrablása: ismeretlen tettesek csaknem félmilliárd dollár értékben vittek el festményeket a bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeumból. Az alkotásokat - köztük Rembrandt és Degas műveit - a mai napig nem találták meg.
Korábban
A múzeumba 1990. március 18-án, röviddel éjfél után jutott be két férfi rendőrnek öltözve. Azt állították, hogy kihívták őket. Az őrség lefegyverzése után 13 nagy értékű festményt vittek magukkal, Rembrandt és Degas művei mellett Manet- és Vermeer-alkotásokat. A festmények közül néhányat – így Rembrandt Vihar a tengeren Galileánál című munkáját – kivágtak a keretéből, amelyek a mai napig üresen lógnak az intézmény falán. „Így őrizzük a reményt” – mondta Kathy Sharpless marketingigazgató.
A múzeum szakemberei és a rendőrség a mai napig csak találgatni tudja, hogy a tolvajok választása miért az ellopott művekre esett. Úgy vélik, a három Rembrandt biztosan kellett nekik, de azt nem értik, hogy miért hagytak hátra értékes darabokat, és vittek el kevésbé kiemelkedő műveket.
A nyomozók szerint a festményeket a rablás után Bostonból Connecticut államba és Philadelphia térségébe vitték, és egy évtizeddel ezelőtt Philadelphiában eladásra kínálták őket. A hatóságok azonban itt a nyomát vesztették a képeknek, további sorsukról semmit nem tudnak.
A nyomozás zsákutcába jutott, az ügyről könyvek jelentek meg, pletykák és spekulációk keringtek a felelősök kilétéről, de az elkövetők kilétére soha nem derült fény. Az amerikai hatóságok a vakmerő rablás 23. évfordulóján bejelentették, hogy már nem a tettesek elfogására, hanem a felbecsülhetetlen értékű festmények előkerítésére helyezik a hangsúlyt.
Maga a bűntett már elévült, ezért a hatóságok inkább az elrabolt műkincsek hollétével kapcsolatban várnak információkat a lakosságtól. A rablással ellentétben ugyanis a lopott műalkotások birtoklása, rejtegetése továbbra is büntetendő cselekmény, bár a hatóságok néhány éve azt is közölték, hogy a festmények visszaszerzése érdekében hajlandók alkut kötni a büntetés enyhítéséről vagy elengedéséről. Emellett továbbra is érvényes a rekordösszegű, tízmillió dolláros nyomravezetői jutalomra tett ajánlat a bűncselekmény sújtotta múzeum részéről.
A főleg amerikai és európai művészek munkáit kiállító bostoni intézményt 1903-ban alapította Isabella Stewart Gardner műgyűjtő és filantróp. A rablás egészen a drezdai palota kincstárának 2019-es, szintén megoldatlan kifosztásáig a legnagyobb értékű műkincsrablásnak számított – az eltulajdonított alkotások értéke azonban továbbra is folyamatosan nőhet, ahogy telik az idő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap