Elhunyt Tamás Klára világhírű képzőművész
2021. március 10. 12:11 MTI
Életének 75. évében, hosszú betegség után, március 4-én meghalt Tamás Klára képzőművész.
Korábban
Hosszú betegség után, március 4-én meghalt Tamás Klára. A képzőművész 74 éves volt, és halálának hírét az Iparművészeti Múzeum közölte az MTI-vel. Tamás Klára januárban adományozta az Iparművészeti Múzeumnak a Dávidok és Góliátok, valamint a Főnix című falikárpitjait.
Jékely Zsombor akkor az MTI-nek elmondta: nagyon jelentős adományokról van szó, mert ilyen hatalmas méretű (4,3x2,8 méteres, illetve 5,9x4,8 méteres), kortárs kárpit addig nem volt a múzeum gyűjteményében.
Tamás Klára 1946. augusztus 20-án, Marosvásárhelyen született, 1970-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián grafikus szakon. 1972 és 1982 között grafikusként dolgozott a bukaresti Meridiane és Kriterion könyvkiadóknál.
1992-ben New Yorkba költözött, ott alkotott több mint két évtizedig, 2004 és 2009 között pedig egy kortárs művészettel foglalkozó kiállítóteret is működtetett, a Symbol Galleryt. 2011-ben felvette a magyar állampolgárságot, majd 2014-ben Budapestre költözött, ahol a következő évben megnyitotta lakásgalériáját, az ARTaltar szalont.
Tamás Klára grafikái, film-, színház- és reklámplakátjai, valamint monumentális falikárpitjai bejárták a világot, számtalan nemzetközi kiállításon szerepeltek.
Művei olyan közgyűjteményekben láthatók, mint a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA), a bécsi Albertina, a párizsi Pompidou Központ; nemrég 32 plakátot adományozott a Magyar Nemzeti Galériának.
Alkotásai megtalálhatók továbbá bécsi, budapesti, bukaresti, müncheni, New York-i, párizsi és tokiói magángyűjteményekben is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap