Tízmillió dollárt érhet van Gogh rajza egy lányról
2021. február 1. 11:21 MTI
Áverésre bocsátja március elején a Christie's aukciósház Vincent van Gogh La Mousmé című rajzát, amely akár 10 millió dollárért is elkelhet az online aukción.
Korábban
Egy londoni műkereskedő család adja el az 1888-ban készült japán ihletésű rajzot, amely egy provence-i lányt ábrázol.
Ez lehet a holland művész aukción elkelt legdrágább rajza, ha a Christie”s szakembereinek becslése beválik – adta hírül a The Art Newspaper honlapja.
Van Gogh nevezte el a lányt mousménak, amely japán nyelven fiatal lányt, vagy asszonyt jelent.
1888 júliusában a franciaországi Arles-ban a holland festő készített egy mousmé festményt, amely ma a washingtoni Nemzeti Művészeti Galéria tulajdonában van.
„Egy teljes hétbe tellett, képtelen voltam mást csinálni, ismét nem voltam igazán jól” – írta testvérének Theónak. „Hogy befejezzem az én mousmémat, minden lelki erőmre szükség volt. A mousmé egy japán lány – ebben az esetben provance-i – 12–14 éves” – tette hozzá.
Néhány nappal később készítette a most aukcióra vitt rajzot, a festmény egyik részlete alapján. A szakemberek szerint ez az egyik legkitűnőbb papírrajza, amelyhez részben nádtollat használt.
Csodálatosan megragadta a fiatal nő vonásait, fejére és a háttérre pettyeket szórva, amelyek mintha táncolnának a papíron, életre keltve azt. A rajzon lévő lány inkább tűnik keleti típusnak mandulavágású szemei miatt, mint a festményen lévő.
Van Gogh készített két kisebb rajzot is a festmény nyomán, az egyik a moszkvai Puskin Múzeumban van, a másik a párizsi Orsay Múzeumban, Paul Gauguin jegyzetfüzetébe ragasztva.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05