A gladiátorok izgató halála

2004. május 4. 12:22 Pelle János

A kései köztársaságban és az egymás követő császárok uralma alatt a hatalom birtokosai semmibe vették semmibe az emberi életet, és elképesztő, látványosságként bemutatott gyötrelmeket agyaltak ki alattvalóik szórakoztatására. A nyilvános, minden morális megfontolást nélkülöző kegyetlenkedés nem kis mértékben járult hozzá a vallási átalakuláshoz, az egyistenhit eszméjének rohamos elterjedéséhez.

XX. századi gladiátorok
A kivégzés az antikvitásban (ahogy később is, a középkorban és a kora újkorban is) soha nem volt az áldozat és a hóhér „magánügye”, hanem feltételezte a nézőközönséget, mely aktív részt vállalt „élet és halál drámájában”. A tömérdek életet követelő cirkuszi játékok mágnesként vonzották a közönséget, a városi polgárok tömegeit, melyek ily módon maguk is „bűnrészessé” váltak a rabszolgatartásra épülő, és az emberi élet értékét látványosan semmibe vevő rendszer fenntartásában.

 

A gladiátorokat, hogy küzdelmük a legnagyobb örömet okozza a nézőknek, éppen úgy megtanították meghalni, mint harcolni. A közönség az önfegyelmet becsülte a legtöbbre, azt, ha a halálra váró harcos legapróbb mozdulatainak is tökéletesen ura maradt. Ha egy gladiátor erre nem volt képes, nemcsak önmagára, de az egész közösségre szégyent hozott, mert a nézők úgy érezték, őket is sérti meg a gyöngeségével.

 

Cicero így írt: „Gyűlöljük a gyenge, könyörgő gladiátorokat, akik kinyújtott kézzel kunyerálnak az életükért.” De a bátorság önmagában nem volt elég. Cicero is hangsúlyozta, hogy a gladiátornak az utolsó pillanatban is uralkodnia kell a reflexein: kezét nem szabad a nyaka vagy az arca elé kapnia, nem szabad összerándulnia, fejét félrehúznia a halálos csapás előtt.

 

Oda kell tartania a torkát az ellenfélnek, ahogy tanították neki, sőt, ha kell, nyakához kell illeszteni a kardot, mely a fáradtságtól reszket a győztes kezében, „teljes testtel” kell fogadnia a döfést. A gladiátorok feltett sisakkal haltak meg. Ha levetik, saját, emberi arcukat mutatták volna, a játékot rontva el vele, ugyanis a közönség nem azonosulhatott volna kellőképpen a „személytelen” küzdőkkel, márpedig ez volt a viadalokat kísérő küzdelmek legfőbb forrása. Ugyanakkor a párviadalra kényszerítettek sisak nélkül gladiátorokat, retiariusokat is, akiknek arcát haláltusa közben a tömeg figyelhette.

 

Fel lehet tenni a kérdést: köze volt-e a gladiátorviadaloknak a szexualitáshoz? Freud terminológiája szerint az életösztön és a halálösztön, s az őket megszemélyesítő istenek, Erosz és Thanatosz erősen kötődik egymáshoz, s ez az antik Rómában sem volt másképp. Egyértelműen erre utal, hogy a legelőkelőbb római hölgyek versengtek a viadalra készülő, legszebb gladiátorok kegyeiért. Meglátogatták őket a szállásukon és jelentős összegeket fizettek a felügyelőknek, hogy néhány órára kettesben maradhassanak velük. „Hódításaikkal” széltében-hosszában dicsekedtek az előkelő társaságokban, férjeik pedig, akiknek hitvesük hűségénél sokkal fontosabb volt, hogy megtartsák a császár kegyét, elnézték feslettségüket.

 

Teljes terjedelmében itt rendelhetõ meg a cikk (IPM, 2004. május)

Előfordult, hogy a legelőkelőbb római méltóságok feleségei kaptak hajba a gladiátorok szállásán, azon veszekedve, ki ért oda előbb, kinek jutnak a gladiátorok utolsó percei a halálos viadal előtt. Miután pedig ezek a nők fenékig ürítették az izgalom és a gyönyör poharát, végignézték, amint alkalmi kedveseik a szemük láttára halnak meg. Sőt előfordult, csak azért a halálukra szavaztak, nehogy életben maradjanak, és a vetélytársaikat boldogítsák… De lehet-e ezen a perverz romlottságon csodálkozni, amikor tudjuk, hogy egyes császárok feleségei, például a hírhedt Messalina, képes volt a császári testőrség valamennyi tagját boldogítani, csak azért, hogy, hogy viselkedésén megbotránkozzanak?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Játsszon!

Mikor jött létre a Templomos Rend?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2014. tavaszi száma