Véletlenül került elő újra a Kheopsz-piramisban talált, elveszettnek hitt tárgy
2020. december 17. 10:09 MTI
Véletlenül találtak meg egy szivardobozban Skóciában egy elkallódott ötezer éves fadarabot, amelyet a gízai nagy piramis építésénél használtak munkaeszközként.
Korábban
Egy három darabból álló tárgyegyüttes egyik tagjáról van szó, amelyet Waynmann Dixon vasútmérnök fedezett fel 1872-ben az úgynevezett királynői kamrában.
Az Aberdeeni Egyetem szerint az immár darabokra szétesett, cédrusfából készült eszközt Kr. e. 3341 és 3094 közé datálták, azaz jóval régebbi, mint maga a piramis.
A régóta elveszettnek hitt fadarabra az egyetem egyiptomi származású munkatársa lett figyelmes az intézmény gyűjteménye ázsiai részének átvizsgálása közben.
Abeer Eladanynak feltűnt, hogy a lelet sorozatszáma nem illik bele az ázsiai gyűjteménybe, aztán kiderült, hogy valójában Észak-Afrikából származik.
„Egy kis töredékről van szó, amelynek azonban óriási a jelentősége, mivel egyike annak a három tárgynak, amely a nagy piramis belsejéből került elő” – mondta a kurátor az egyetem közleménye szerint.
A másik két tárgy, egy golyó és egy kampó jelenleg a British Museumban található.
A fadarabot 1946-ban adományozták az Aberdeeni Egyetemnek, ahol azonban hamar szem elől tűnt.
Waynmann Dixon brit vasútmérnök a Kheopsz-piramis addig ismeretlen kamráinak felfedezése közben bukkant az építőeszközre. A tárgy az egyetemen egykori hallgatója, később Egyiptomban Dixonnal összebarátkozó James Grant közvetítésére kerülhetett Skóciába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap