70 ezer, a szocialista korszakban készült fénykép vált online elérhetővé a Főfotó archívumából
2020. december 15. 11:56 MTI
Már 70 ezer fotó érhető el online a Főfotó archívumából a szocialista korszakról, a Budapest Főváros Levéltárához került, digitalizált képek bepillantást nyújtanak az időszak mindennapjaiba - közölte a Budapest Főváros Levéltára hétfőn az MTI-vel.
Korábban
A mintegy 70 ezer, egykor a Fővárosi Fotó Vállalat (Főfotó) gyűjteményét gazdagító értékes gyűjtemény júniusban került a fővárosi levéltár kezelésébe.
Azóta az intézmény munkatársai folyamatosan dolgoznak a felvételek feltárásán. Az eddig digitalizált fotók a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia projekt révén kerültek ki a Hungaricana Közgyűjteményi Portál Képcsarnokának felületére - olvasható a közleményben.
Mint írják, a képeken 1961 és 1993 közötti fővárosi és vidéki eseményekről, vállalati ünnepségekről, divatbemutatókról, szakmai vásárokról láthatók felvételek. Nagy számban találhatók köztük gyár-, üzlet-, termék-, reklám-, város- és tájfotók, portrék, de megelevenedik a hatvanas évek téli Budapestje is.
Ilyen mennyiségű fénykép leírása nagyon időigényes, évekig eltarthatott volna, ezért a levéltár a publikáláskor csak az azonosításukhoz szükséges néhány alapadatot tüntette fel. A fotókat ezután az Arcanum Kft. mesterséges intelligencia segítségével automatikus kulcsszavakkal látta el.
A kommüniké emlékeztet arra, hogy a fotók további beazonosításában a fővárosi levéltár számít a nagyközönség segítségére. Ehhez mindössze annyi szükséges, hogy az érdeklődők regisztráljanak a Hungaricana felületén.
A kiválasztott képhez navigálva lehetőségük lesz saját kulcsszavakat megadni és a témára, szereplőkre és egyéb adatokra nézve pontosító megjegyzéseket tenni. Továbbá lehetőség nyílik arra is, hogy a helyszínt meghatározzák Google-térképes lokalizálás segítségével.
A fotók letölthetők, tudományos, oktatási és nem kereskedelmi célból szabadon felhasználhatók. A gyűjtemény feldolgozása ezzel még nem fejeződött be, további felvételek közreadását 2021-ben tervezi fővárosi intézmény - áll az összegzésben.
A képek közt itt lehet keresni és böngészni
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap