Felújították a magyar animáció atyja által készített Tungsram-reklámfilmet
2020. november 27. 10:53 MTI
Felújították az Izzó szerelem című Tungsram-reklámfilmet: Macskássy Gyula 1939-es alkotását speciális módszerrel digitalizálták a Filmarchívum új filmszkennerén - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) csütörtökön az MTI-vel.
Korábban
A Nemzeti Filmintézet hosszú távú filmfelújítási és digitalizálási programjában 2021-ben megújulnak Macskássy Gyula mintegy öt órányi, népszerű rajz- és bábanimációi, hogy az életmű 2022-ben, a magyar animáció atyjának 110. születésnapjára 4K felbontásban elérhető legyen. A projekt indító filmje az Izzó szerelem című reklámfilm - olvasható a közleményben.
Mint írják, a film nemzetközi premierjét az AMIA Archival Screening Night című programban november 19-én tartották. A válogatásban a világ filmarchívumai mutatták be legújabb szerzeményeiket és meséltek az archiválás, a digitalizálás és a restaurálás által okozott kihívásokkal. A Filmarchívum fennállása óta először vett részt az AMIA eseményén.
A Coloriton stúdió egyik jellegzetes darabja az Izzó szerelem című bábreklámfilm, melyet a villanykörtéket gyártó Tungsram cég megrendelésére készítettek 1939-ben. Az NFI Filmarchívum gyűjteményében és a Tungsram archívumában is számos más értékes, a Tungsram megrendelésére készült filmritkaság található, melyeknek feldolgozása, restaurálása és bemutatása érdekében a két intézmény megállapodást fog kötni.
A kommüniké felidézi, hogy a cannes-i díjnyertes Macskássy Gyula már a harmincas években világszínvonalú rajz- és bábreklámfilmeket készített. A filmes Coloriton stúdiója eleven szálakat ápolt az európai avantgárddal.
Hamar eljutott hozzájuk a Gasparcolor színesfilm-technológia, amellyel olyan világhírű alkotók dolgoztak, mint Oskar Fischinger Németországban és az Egyesült Államokban, Len Lye Angliában, Alexandre Alexeieff és Berthold Bartosch Franciaországban, a magyar származású George Pal Hollandiában és Amerikában.
A háromrétegű nyersanyag technológiáját, az úgynevezett Gasparcolort egy magyar vegyészmérnök, Gáspár Béla találta fel 1931-ben Berlinben. Később ez lett az alapja a világhírű Technicolor technológiának.
A Nemzeti Filmintézet által a múlt héten elindított FILMIO kínálatában régi reklámfilmek mellett Macskássy Gyula rövidfilmjei, a Ceruza és a radír, a Párbaj és a Rács is megnézhetők a kiemelkedő magyar animációk között - áll az összegzésben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap