Megkezdték a Mohácsi Nemzeti Emlékhely tömegsírjainak feltárását
2020. augusztus 18. 12:54 MTI
Antropológusok és régészek közreműködésével hétfőn megkezdődött a Mohácsi Nemzeti Emlékhely tömegsírjainak tudományos vizsgálata - tájékoztatta a területet kezelő és az emlékhelyet fenntartó Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága (DDNPI) az MTI-t.
Korábban
Az intézmény közleményében emlékeztetnek arra, hogy a korábban megtalált öt, a mohácsi csatával kapcsolatos tömegsír feltárását, illetve részleges régészeti vizsgálatát a régész és antropológus szakemberek már elvégezték 1960-ban, illetve 1976-ban.
A csontokat akkor konzerválták és visszatemették, hogy később egy újabb feltárással részletes vizsgálatot végeznek rajtuk - idézték fel a DDNPI közleményében.
Mint írták, az emlékhely öt tömegsírja közül a héten a harmadik számú feltárása és tudományos vizsgálata kezdődött meg antropológusok és régészek közreműködésével.
A munkálatok során a tömegsírt felnyitják, a csontvázakat különválasztják, azokat osztályozzák és antropológiai morfológiai vizsgálatukat, valamint régészeti leletmentésre is sor kerül.
A feltárás célja, hogy a hős katonák fél évezreddel a csatát követően méltó módon kapják meg a végtisztességet.
Hozzátették: emellett el szeretnék érni, hogy a Mohácsi Nemzeti Emlékhely a nemzeti kegyeleti szempontoknak megfelelően egy teljesen új interaktív kiállítás keretében - így a legújabb antropológiai, régészeti, történészi kutatások eredményeit felhasználva - mutassa be a látogatóknak a magyarság egyik legfontosabb, sorsfordító történelmi eseményét.
A feltárás során az emlékhely továbbra is fogad látogatókat, a jelen lévő régész szakemberek tájékoztatják az érdeklődőket a munkálatokról - jelezték a kommünikében.
A DDNPI tavaly decemberben közölte, hogy a pécsi központú Janus Pannonius Múzeum régészei és a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusai a nemzeti park kezdeményezésére, az Agrárminisztérium támogatásával végzik el az emlékhely tömegsírjainak tudományos vizsgálatát, a munkálatok pedig az akkori tájékoztatás szerint egészen 2025-ig zajlik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap