Gazdag, négy korszakot felölelő régészeti lelőhelyre bukkantak a magyar-horvát határnál
2020. augusztus 13. 10:56 MTI
A rézkortól az újkor kezdetéig négy korszakból tártak fel gazdag lelőhelyeket horvát régészek a drávaszögi Pélmonostor (Beli Manastir) közelében, az észak-déli európai közlekedési folyosó, az úgynevezett korridor 5C horvátországi, magyar határig húzódó szakaszának építési nyomvonalán - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT) szerdán.
Korábban
Az autópálya Pélmonostort elkerülő szakaszának építésekor a késő ókorból származó 29 sírhelyre bukkantak az eszéki régészeti múzeum és a zágrábi régészeti intézet munkatársai.
Tomislav Hršak, az eszéki régészeti múzeum igazgatója elmondta: a sírokban viseleti szövettöredékeket, fülbevalókat, gyűrűket, csatokat, más kiegészítőket és csontmaradványokat is találták, valamint pénzérméket, amelyeket azért helyeztek a halott mellé, hogy kifizethesse a túlvilágra szállítást.
Ehhez az utazáshoz élelmet és italt is elhelyeztek a halottak mellé üveg- és cserépedényekben - tette hozzá.
Marko Dizdar, a zágrábi régészeti intézet igazgatója szerint a felfedezés azért is egyedülálló, mert bár eddig is tudták, hogyan éltek és temetkeztek a 4. században itt állomásozó katonák, most arra is fény derült, hogy azok, akik ellátták őket élelmiszerrel, milyen szokásokkal rendelkeztek.
Jelezte, hogy egy kőrézkori sírhelyet is találtak, amelyben egy anya és gyermeke volt eltemetve zsugorított helyzetben.
A rézkori, ókori, a késő középkori és kora újkori faluk maradványai, az Oszmán Birodalomból származó vermek, gödrök, tűzhelyek és egyéb más tárgyak komoly infrastruktúrára és családilag szervezett településekre utalnak - mondta.
A szakemberek egyetértettek abban, hogy a felfedezés új archeológiai megvilágításba helyezi nemcsak Baranyát, hanem egész Kelet-Horvátországot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap