A kinyíló zárt világ: a megújult Ludovika
2020. július 13. 15:21 Kulcsár Ádám
A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia a megalakulásától 1944-ig a hazafias nevelés, a katonai fegyelem és a tudás szimbóluma volt Magyarországon. A világháború után azonban végzetesen elhanyagolták, és Közép-Európa egyik legszebb klasszicista épülete romlásnak indult. A 2012–2018 közötti rekonstrukciónak köszönhetően Budapest egykori büszkesége már nem csupán régi fényében ragyog ismét, hanem a köré épített egységeknek és az átfogó városfejlesztésnek köszönhetően Pollack Mihály mesterműve egy új városrész középpontjává vált.
Korábban
„Hadi iskolát a nemesi ifjúság részére”
Habár már az 1790–1791-es országgyűlésen kimondták: „a katonai nevelés előmozdítására nemzeti hadi-iskolát állítanak a nemes ifjúság részére, hol elméleti és gyakorlati képzést nyerhet”, egészen 1808-ig kellett várni, hogy az uralkodó aláírja a törvényt, amely elrendelte a magyar katonai tisztképző intézet felállítását.
Az 1808. évi VII. törvény kimondta, hogy az ország védelmi ügye nemcsak a jelen, hanem a jövendő korok feladata is. Az országgyűlésen az alsó- és a felsőtábla követei sorra tették a pénzbeli felajánlásokat, és tekintélyes summa gyűlt össze. Ekkor még kevesen gondolták, hogy több mint hat évtizedet kell arra várni, hogy megkezdődhessen az akadémiai oktatás.
A halogatások miatt csak 1829-ben került sor az Orczy-kert megvásárlására, amelyhez Pest városa, valamint Festetics Antal is hozzátoldott némi földterületet. Hatéves építkezés után, 1836-ban készült el Pollack Mihály remekműve, a magyar országgyűlés azonban nem volt hajlandó megnyitni az akadémiát, mivel a bécsi udvar rendelete értelmében a hadsereg egységes német jellege miatt az oktatási nyelv a német lett volna.
A magyar katonatisztek képzése végül a kiegyezés után öt évvel indulhatott meg az addig többnyire üresen álló épületben.
Az 1883. évtől az akadémia jogilag is katonai nevelőintézetté vált. Az egyre magasabb színvonalú oktatói munka lehetővé tette, hogy a századfordulóra a Ludovika a bécsújhelyi Mária Terézia Akadémiával egyenrangú intézménnyé váljon.
1897-től már vezérkari szintű szolgálatot is ellátni képes tiszteket nevelt ki itt, illetve ekkortól kapott nagyobb hangsúlyt a leendő tisztek oktatásában a társasági kapcsolatok szabályainak alaposabb ismerete.
A vesztes világháború után Horthy Miklós kormányzó kiemelt figyelmet szentelt a Tanácsköztársaság ellen fellázadó intézetnek, amelyet négy évfolyamú katonai főiskolává emelt.
A csapatnemek szerinti tagozódásúvá váló, színvonalas oktatás a háborúba belépés után is folytatódott, ám rövidebb képzési idővel. Az utolsó tisztavatást – amely nélkülözött már minden külsőséget és ünnepi jelleget – 1944. augusztus 20-án tartották.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap