Állami segítség nélkül a járvány miatt szinte biztosan tönkremegy a londoni Globe Színház
2020. május 20. 21:08 MTI
Állami segítség nélkül a koronavírus-járvány miatti bezárást nem fogja tudni átvészelni a londoni Globe Színház – figyelmeztetett a teártum a kormányhoz eljuttatott dokumentumában.
Korábban
A hétfőn nyilvánosságra hozott iratban, amelyet a parlament kulturális bizottságának küldtek el, a Shakespeare-színház kiemelte, hogy súlyos pénzügyi veszteségek érték a március végén bevezetett karantén miatt, és amennyiben a kormánytól nem kap sürgős segélyt, nem élik túl a válságot.
Mint fogalmaztak, ez tragédia lenne a művészet, a híres brit író öröksége, de az egész ország számára is. Az 1599-ben épült Shakespeare-színház mását 1997-ben emelték a Temze partján, az eredeti helyszín közelében. Évente több mint egymillióan látogatnak el a színházba, amelyben könyvtár és archívum is működik.
A Globe Színház egyebek között az állások megőrzésére már kapott támogatást a kormánytól, de mint írták, további ötmillió fontra (2 milliárd forintra) van szükségük, amely éves forgalmuk 20 százaléka.
Julian Knight, a bizottság konzervatív elnöke azonnali beavatkozásra szólította fel a kormányt. „Ha ezt a nemzeti kincset tönkretenné a Covid-19-járvány, az tragédia lenne” – mondta, hozzátéve, hogy Nagy-Britannia-szerte számos színház és előadóterem küzd a túlélésért és a bizonytalan jövővel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.