A hírhedt „anatómiagyilkosok” babákat faraghattak áldozataik emlékére
2020. április 16. 17:26 Múlt-kor
Néhány évvel azután, hogy az „anatómiagyilkosságok” néven elhíresült 1828-as gyilkosságsorozat elkövetőit elfogták, a skóciai Edinburgh-ban két fiú különös tárgyakra bukkant egy helyi parkban elrejtve: apró babákra, amelyek mind kicsiny koporsókban voltak elhelyezve. A figurák sokak szerint a gyilkosok áldozatait jelképezik, akiknek azért kellett meghalniuk, hogy egy helyi orvosprofesszor boncolható holttestekhez jusson.
Korábban
A babák jelentőségét sokan sokféleképpen értelmezték, az egyszerű gyermekjátékoktól a boszorkányság eszközeiig. A Holyrood Park, ahol a figurák előkerültek, a Firth of Forth öbölre is kilátással bír, így egyesek szerint a vízbefúlt, tisztességes temetést nem kapott tengerészek emlékéül is készülhettek.
Végül azonban az emberek többsége arra a következtetésre jutott, hogy a 17 baba William Burke és William Hare áldozatait jelképezheti.
Burke és Hare 1827 és 1828 között ismeretlen számú – a bírósági eljárás szerint 16 – embert csalt tőrbe és gyilkolt meg azért, hogy egy helyi orvosprofesszornak adhassák tovább anatómiai oktatási célra a holttesteket.
Az Egyesült Királyságban egy nemrégiben született törvény ekkoriban szinte teljesen lehetetlenné tette holttestek beszerzését ilyen célra, és sok orvos hajlandó volt kérdezősködés nélkül megvásárolni őket kétes alakoktól is. Ilyen volt a nagynevű Dr. Robert Knox is, aki egyetemi előadásaihoz vásárolta meg Burke és Hare áldozatainak testét.
A gyilkosok az általuk üzemeltetett szállóba betérő emberek közül szemelték ki áldozataikat, és a gyilkosságokat is itt követték el. Lebukásukhoz az vezetett, hogy egy vendégük felfedezett egy holttestet az épületben, és értesítette a hatóságokat. A két férfin kívül Burke szeretőjét, Helen McDougalt, valamint Hare feleségét, Margaret Lairdet is őrizetbe vették.
Az utolsó áldozat holttestét már nem találták a helyszínen – az végül Knox előadóterméből került elő, boncolásra készen. Ekkor azonban még nem tudták a nyomozók, hogy a páros szinte iparszerűen szállította a friss holttesteket az orvosprofesszornak.
A (talán) teljes történetre azután derült fény, hogy Hare Burke ellen fordult, és 16 gyilkosság elkövetését ismerte be. Míg ő és felesége megmenekültek, továbbá Laird ellen sem hoztak elmarasztaló ítéletet, Burke-öt 1829 januárjában felakasztották.
Testét a Királyi Sebészkollégiumnak adták át boncolásra, az intézet edinburgh-i gyűjteményében a mai napig megtalálható csontváza, valamint egy könyv, amelyet a férfi bőrével kötöttek be.
A tíz centiméteres figurák 1901-ig egy magánszemély tulajdonában voltak, ekkor nyolc a Skót Nemzeti Múzeumba került, ahol a mai napig megtekinthetők. Habár a szakértők többsége szerint is van valamiféle összefüggés a babák és a gyilkosságok között, nem tudni, hogy vajon maguk a gyilkosok készítették-e őket.
Egy népszerű elmélet szerint Burke azért faragta őket, hogy ezáltal saját lelkiismeretét nyugtassa – a feltételezés hívei elérték, hogy 2005-ben DNS-mintavételre kerüljön sor a férfi csontvázából, amelyet aztán a figurákon található esetleges genetikai anyagmaradványokkal hasonlítottak volna össze, végül azonban a vizsgálat eredménytelenül zárult.
Burke csontváza és halotti maszkja ma az Edinburgh-i Egyetem Anatómiai Múzeumában láthatók, míg a bőrébe kötött könyv a szintén Edinburgh-ban található Surgeon’s Hall Museumban tekinthető meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap