Tízezer éve is termesztettek növényeket az Amazonas-medencében
2020. április 14. 14:52 MTI
Már kicsivel több mint tízezer évvel ezelőtt, a korai holocén korban megkezdődött a manióka, a tök és egyéb ehető növények termesztése az Amazonas-medence délnyugati részén - állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport.
Korábban
A kutatók szerint a Nature című folyóiratban publikált eredményeik megerősítik, hogy Kína, a Közel-Kelet, Mezo-Amerika és az Andok mellett az amazonasi Llanos de Moxos volt az ötödik központja a korai növénytermesztésnek, és hogy az ember amióta csak megérkezett az Amazonas-medencébe, folyamatosan alakítja a tájat - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
Llanos de Moxos egy nagyjából 126 ezer négyzetkilométeres szavanna Amazónia délnyugati részén, Bolívia Beni megyéjében.
A kutatók a szavanna területén lévő erdőszigeteket tanulmányozták a korai növénytermesztés nyomai után kutatva. "Távérzékeléssel térképeztük fel az erdőszigetek nagy szekcióit" - mondta José Capriles, a Pennsylvaniai Állami Egyetem munkatársa.
A kutatók szerint több mint 4700 mesterséges erdősziget található Llanos de Moxos térségében. Ezek közül nagyjából harmincat vizsgáltak meg közvetlenül a szakemberek, megállapítva, hogy azok jelentős részét használhatták annak idején növénytermesztésre.
A szakemberek az erdőszigetekben végzett ásatási munkálatok, valamint üledékmagokból nyert mintákból származó fitolitokat - élő növény szöveteiben, a növény életműködése során keletkező apró ásványi részecskéket - elemeztek.
Mivel a szilícium-dioxid alapú fitolitok formáját az határozza meg, hogy milyen növényben keletkeztek, a kutatók azonosítani tudták, hogy milyen növényeket termesztettek a térségben évezredekkel korábban.
A kutatók 10 350 évvel ezelőtti manióka, 10 250 évvel ezelőtti tök és 6850 évvel ezelőtti kukoricatermesztés nyomait azonosították.
A kutatók szerint Llanos de Moxos lakóinak étrendjét hajdanán döntően a manióka, a tök, a kukorica és egyéb, szénhidrátban gazdag növények - édesburgonya és mogyoró - alkották, kiegészítve halakkal és nagytestű növényevő állatokkal.
A tanulmányt vezető Umberto Lombardo, a Berni Egyetem munkatársa szerint adataik azt mutatják, hogy az Amazonas-medence délnyugati részének legkorábbi lakói nem csupán vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, hanem növénytermesztéssel is foglalkoztak a korai holocén korban. A kutatók szerint az első lakók talán már eleve egy vegyes gazdaságra berendezkedve érkeztek a térségbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap