Az útitárs kiszáll

Károlyi Mihály együtt menetelése a kommunista párttal 1949-ig, Rajk László kivégzéséig tartott. Mint az a most megjelent levelezéskötetéből is nyomon követhető, a volt köztársasági elnököt éppen Rajkkal való megkülönböztetett kapcsolata `segítette` abban, hogy az addigi nézetkülönbségeket rendre a szőnyeg alá seperje. "Korommal és rossz egészségi állapotommal érvelnek ellenem. Sajnos ebben igazuk van. Ez azonban nem gátol meg abban, hogy gondolataimnak és tetteimnek ura legyek, s ugyanazzal a lelkiismerettel és szabadsággal cselekedjem, amellyel egész életem során" - jelentette ki 1949. október 19-én a l''Humanité című francia kommunista lapnak a 75. évében járó Károlyi Mihály. Az 1918-ban kikiáltott, mindössze néhány hónapot élt első magyar köztársaság elnöke ezzel a nyilatkozatával szakította el végleg a hónapok óta lazuló szálakat a magyarországi diktatúrával, s választotta másodszor is az emigrációs életet. Az önértékelése szerint a "valódi szocializmusért 35 esztendeje szakadatlanul harcoló" Károlyi - akit a közvélekedés rendíthetetlen kommunistaszimpatizánsként könyvelt el - csak Rajk László kivégzése után szánta el magát, hogy a szaporodó magyarországi justizmordokkal szemben ne csak a kulisszák mögött jelezze fenntartásait. "Az elhangzott borzasztó vádak és a saját személyes tapasztalatom között lévő szakadékot még nem sikerült áthidalni" - vallotta meg Károlyi több mint egy hónappal Rajk letartóztatása után a külügyminisztert helyettesítő pártfunkcionárius Berei Andornak, egy 1949. július 5-én kelt, "mélységesen megrendült" levelében. Megrendülése érthető, hiszen addig - mint írta - a lehető legjobb véleménnyel volt Rajkról.