Elindult a POLHUNATION lengyel-magyar oktatási projekt
2020. március 25. 10:16
2020. március 23-án, a Lengyel-Magyar Barátság Napján elérhető vált a POLHUNATION projekt honlapja. A Történettudományi Intézet és a Wacław Felczak Alapítvány együttműködésében megvalósuló oktatási projekt célja, hogy a középiskolai történelemoktatást a magyar-lengyel történelmi kapcsolatokkal kiegészítse.
A munka során 24 történelmi kisfilmet készítettek Mátyás király uralkodásától az 1989-es rendszerváltásig terjedő időszak legfontosabbnak ítélt történelmi pillanatairól. A 23-án induló honlapon a filmeket a történelem tankönyvek tananyagába ágyazták, a tankönyvi szöveget sok helyen kiegészítették, illetve térképeket és fényképeket mellékeltek hozzá.
Az érdeklődő diákok számára minden egyes témakör mellé további olvasnivalót is ajánlanak. A diákok az ismeretanyag elsajátítása után kvízkérdések segítségével ellenőrizhetik tudásukat. A készítők bíznak benne, hogy a projekt tartalma és formája kielégíti a digitális oktatás igényeit és hasznos segédanyagot jelentenek majd tanárok és diákok számára egyaránt.
A projekt a hivatalos honlapja mellett elérhető a Facebookon, az Instagramon és a Youtube-on is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap