Az emberi tevékenység már 2000 éve is felerősíthette az ázsiai porviharokat
2020. február 25. 11:20 MTI
Az emberi tevékenység volt a legjelentősebb befolyásoló tényezője az ázsiai porviharnak kétezer évvel ezelőtt is – állapították meg kínai kutatók, akik a Nature Communications című folyóiratban publikálták eredményeiket.
Korábban
A szakemberek még 2009-ben gyűjtöttek mintákat az északnyugat-kínai Sanhszi tartomány egy magasan fekvő tavából.
A Kínai Tudományos Akadémiához tartozó Tibeti-fennsík Kutatóintézet munkatársa és a tanulmány egyik szerzője, Liu Csienpao szerint a tó a Lösz-fennsíkon található, amely kiváló helyszínként szolgál az ázsiai porvihar és az emberi tevékenységek közötti kapcsolat tanulmányozására.
A kutatók kivonták a tó üledékéből a porvihar-maradványokat, amelyek alapján rekonstruálták az ázsiai porvihar elmúlt kétezer évének történetét.
Az eredmények azt mutatták, hogy erős ázsiai monszun időszakokban a porvihar erősödésekor nagy volt a népesség. Ezzel szemben a gyenge porvihar-aktivitás megfogyatkozott népességgel állt összefüggésben.
Az erős ázsiai monszun elősegítette a kínai civilizációk fejlődését, destabilizálva a felső talajréteget és ezáltal növelne a porvihar gyakoriságát.
Ez azt mutatja, hogy a természetes éghajlati változékonyság helyett a legkevesebb kétezer évre visszanyúló emberi tevékenységek kezdtek a porvihar-aktivitás legfőbb befolyásoló tényezőivé válni Kína keleti részén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap