Hasonmás kiadás készült a vizsolyi Bibliából
2020. február 19. 13:29 MTI
Bemutatták a vizsolyi Biblia hasonmás kiadását kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban a helyi református gyülekezet által szervezett Bibliaünnepen.
Korábban
Kovács Zsolt Levente vizsolyi református lelkipásztor az MTI-nek elmondta, hogy a hasonmás kiadás az eredeti Károlyi-Biblia kinyomtatásának 430. évfordulójára jelent meg.
Hozzátette: Károlyi (Károli) Gáspár 431 éve, 1589-ben kezdte el kinyomtatni az első teljes magyar nyelvű Bibliát Vizsolyban a helyi nyomdásszal, Manskovit Bálinttal együtt, egy évvel később fejezték be a munkát.
Hozzátette: a vizsolyi biblia 2015 óta hungarikum, azóta jelentősen megnőtt látogatóközpontjuk látogatottsága.
Az utóbbi években emiatt egyre többen keresik a vizsolyi biblia hasonmás kiadását is, ám a korábbi kötetek elfogytak és nem volt forrásuk újabb hiteles bibliakiadásra. Most Schmitt Pál egykori köztársasági elnök támogatásából sikerült újabb 800 példányt készíteniük.
A hasonmás, kétkötetes biblia eladásából befolyt összegből az egyebek mellett bibliatáborokat és honismereti táborokat is szervező gyülekezet folytatná a négy éve megkezdett helyi népfőiskola épületének építését, amely számos közösségi program szervezésére ad majd lehetőséget.
A vizsolyi biblia a 16. századi magyar nyelv páratlan dokumentuma, amelynek nyomtatását 1590. július 20-án fejezték be Vizsolyban.
Károlyi (Károli) Gáspár tudós reformátor és gönci munkatársai elsőként fordították le magyar nyelvre a teljes Bibliát.
Az eredeti kiadásból ma húsz körüli példányról tudni, ebből néhány magyar gyűjteményekben található.
A vizsolyi biblia megjelenése nemcsak a magyar reformáció megerősödését és a könyvnyomtatás meghonosodását, hanem az irodalmi magyar nyelv tökéletesedését is jelentette. A vizsolyi bibliát őrző református templomot 2017-ben történelmi emlékhellyé avatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05