A Szovjetunióba elhurcoltakra emlékeztek Kismaroson
2020. január 20. 13:10 MTI
A kommunista diktatúrák halálos áldozatainak száma világviszonylatban 100 millióra tehető, ezért is kötelességünk, hogy megemlékezzünk e kegyetlen diktatúrák által kioltott ártatlan életekről - mondta Rétvári Bence vasárnap a kismarosi katolikus templomban tartott ünnepi szentmise utáni beszédében.
Korábban
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő elmondta: a kormány felhívta a külügyminisztert, hogy az ENSZ-nél kezdeményezze a kommunista diktatúrák áldozatainak nemzetközi emléknapja kijelölését, ilyen megemlékezés ugyanis mindmáig hiányzik a palettáról.
A kezdeményezés szakmai előkészítéseként Szijjártó Péter miniszter a közelmúltban levéllel fordult a V4 országcsoport-, az EU-, illetve a NATO-beli partnereihez, ebben megosztotta a határozat tervezetét.
Az államtitkár utalt rá, hogy korábban nyolc magyar és tíz amerikai képviselő kérvényezte már az ENSZ főtitkáránál a kommunista diktatúrák áldozatainak nemzetközi emléknapja kijelölését, ám nem jártak sikerrel.
Rétvári Bence felidézte, hogy a II. világháború alatt és azt követően sok százezer magyar állampolgár került a Szovjetunió internáló, hadifogoly, átnevelő és Gulág táboraiba
700 ezer és 850 ezer közöttire tehető a magyar elhurcoltak száma, az ő sorsuk a bűn nélküli büntetés, az ok nélküli megtorlás volt. Közülük minden negyedik nem térhetett haza - emlékeztetett.
- Ma, amikor végre lehetőségünk van arra, hogy kimondjuk, amit gondolunk, és kiálljunk származásunk, kereszténységünk, nemzetünk mellett, kötelességünk és felelőségünk beszélni a közelmúlt ilyen identitásformáló éveiről - emelte ki Rétvári Bence.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap