1939 óta előszor kerül kalapács alá Petőfi által dedikált kötet
2019. november 25. 13:02 MTI
Nyolcvan év után először bocsátanak árverésre Petőfi-dedikációt, amire 26 millió forintról indul a licit december elején a Központi Antikvárium 152. árverésén, amelyet december 6-án rendeznek a Festetics-palotában.
Korábban
Az aukció egyik érdekessége egy Petőfi által dedikált kötet lesz, ugyanis utoljára 80 évvel ezelőtt bocsátottak árverésre Petőfi-dedikációt.
Bálinger Béla, a Központi Antikvárium boltjának vezetője az MTI-nek azt mondta, „30 éve dolgozom a szakmában, de pályafutásom során Petőfi-dedikációval még nem találkoztam, ilyen ritkaság legutóbb 1939-ben szerepelt magyarországi árverésén”.
1848-ban jelent meg a költő összes költeményét tartalmazó kétkötetes könyv, amelynek első kötetét Pákh Albertnek dedikálta a költő a következő szavakkal: Pákh Albertnek őszinte barátja, Petőfi Sándor.
A 26 millió forinttól kínált ritkaság egy magángyűjteményből került elő.
Bálinger Béla azt is elmondta, hogy Pákh Albert közeli barátságot ápolt Petőfivel, és amellett, hogy ügyvédként dolgozott, jelentős irodalomszervező tevékenységet is végzett.
Írói vénával rendelkezett, több folyóirat szerkesztésében és alapításában vett részt, ő hozta létre a Vasárnapi Újságot. „Nincs tudomásom arról, hogy magángyűjteményben őriznének még a köz előtt ismert Petőfi-dedikációt, így csak lappangó dolgok kerülhetnek elő” – mondta Bálinger Béla.
Egyébként Petőfi Sándortól jelenleg kilenc könyvdedikáció található a legnagyobb magyar közgyűjteményekben: az Arany Jánosnak ajánlott dedikációt a Magyar Tudományos Akadémián, hat dedikációt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, míg az Országos Széchényi Könyvtárban két dedikációt őriznek.
Ez a pár darab ismert dedikáció mindig a közeli barátoknak vagy ismerősöknek szól, akkoriban ugyanis nem volt szokás ismeretleneknek dedikálni, a dedikáció mint műfaj sokkal később alakult ki.
Bálinger Béla azt is elmondta, hogy az államnak elővételei joga van a most előkerült dokumentum megvásárlására, de az is előfordulhat, hogy ez a ritkaság magángyűjteménybe kerül.
Azt is mondta, hogy egy ilyen kuriózum nyilvános árverésen való felbukkanásakor az állam védési eljárást indít, innentől kezdve a dokumentum útját nyomon lehet követni, és nem kell, feltétlen, hogy közgyűjteménybe kerüljön.
A lényeg persze azt, hogy ezentúl bármilyen kutató hozzáférhessen. Bélinger elmondta azt is, hogy az árverésén több más különleges tétel is szerepel.
Licitálni lehet Radnóti Miklós Két karodban című versének egyetlen fennmaradt autográf kéziratára, amelynek kikiáltási ára 8 millió forint. Az 1941-ben született szerelmi versnek csak a gépiratát őrzik közgyűjteményben.
Mindezek mellett elárverezik Than Mór vázlatkönyvét, amelyben egyenként lerajzolta a Batthyány-kormány tagjait, valamint Görgeyt és vezérkarát.
A tétel kikiáltási ára 5 millió forint. Ebből a vázlatkönyvből mindenki egyértelműen beazonosítható, ezért történeti forrásként is jól használható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.