Máig nem sikerült a végére járni a 19. századi „szellemfotós” rejtélyes módszerének
2019. október 22. 09:39 Múlt-kor
Az Egyesült Államok történelmében kétségtelenül az egyik legmegrázóbb időszak az ország minden háborújánál több elesettel járó polgárháború volt. A gyász valamilyen formában szinte minden amerikait érintett, ennek pedig fontos szerepe volt a 19. század második felében kibontakozó spiritualista mozgalom felemelkedésében – rengetegen akarták hinni, hogy szeretteik a túlvilágról képesek kapcsolatba lépni velük. Ebben a közegben találta meg szerencséjét egy szélhámos bostoni fényképész, William Mumler is.
Korábban
Beszélnek-e a holtak?
Amikor az 1860-as években először megjelent a „szellemfotózás”, az ország lakossága 620 000 halottat gyászolt.
Az amerikaiak minden lehetőséget megragadtak, amely azt ígérte, kapcsolatba léphetnek elvesztett szeretteikkel: önjelölt médiumok tartottak szeánszokat, amelyeken állításuk szerint beszélni tudtak a holtakkal, és a fényképezés új keletű technológiájának olyan skrupulusok nélküli felhasználói, mint Mumler, szeretteik szellemével készítettek fotókat vendégeikről.
A Smithsonian Intézethez tartozó Amerikai Történelem Nemzeti Múzeumának vallástörténeti kurátora, Peter Manseau elmondása szerint Mumler nyilvánvalóan csaló volt, azonban pontosan nem sikerült még megállapítani, hogyan készítette különleges fotóit.
A történész szerint mindazonáltal nem szabad lebecsülni azt a lelki megnyugvást, amelyet a spiritualizmus sokak számára nyújtott ekkoriban.
„Valódi vallásos mozgalom volt, amely igen sokat jelentett az emberek számára egy olyan időszakban, amikor a nemzet korábban soha nem tapasztalt mértékű gyászon és veszteségeken ment keresztül” – mondta Manseau.
A történész elmondása szerint Mumler egyfajta „konyhai kotyvasztó” volt – amatőr vegyész és gyógyíthatatlan vállalkozó szellem, aki egy időben saját házi „elixírt” próbált forgalmazni a diszpepszia nevű emésztési panasz gyógyítására.
A szakmáját tekintve ezüstvésnök Mumler egyszer úgy döntött, kipróbálja magát a fotográfia világában – az új technológia nem csupán a csodával határosnak számított a korban, de az emberek jelentős összeget is hajlandók voltak fizetni egy-egy képért. Mumler esetében vélhetően ez utóbbi megfontolás nyomott többet a latban.
Miközben gyakorlásképpen önmagáról készített portréfotókat, az egyik elkészült képen megmagyarázhatatlan furcsaságot tapasztalt: habár egyedül volt a szobában a kép készítésekor, a fotón úgy tűnt, mintha állna mellette egy alak – egy „fényből való leány”. Mumler megmutatta a képet egy spiritualista ismerősének, aki megerősítette, hogy a leány kétségkívül egy halott szelleme volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap