Ókori klímaváltozáshoz köthető faragványokat találtak Peruban
2019. augusztus 21. 11:02 MTI
Perui régészek 3800 éves kőbe vésett faliképekre bukkantak az ország fővárosától, Limától mintegy 150 kilométerre északra folyó régészeti feltárásokon.
Korábban
A térség a caral, más néven Norte Chico civilizáció egyik fontos központja volt, a kultúra mintegy ötezer éve virágzott az Andokban. Az egyik kőtáblán, amelyet egy szertartásokra használt épületben találtak a Vichama régészeti lelőhelyen, egy emberszerű béka és egy emberfej látható - adta hírül a BBC honlapja.
Ruth Shady Solís, a caral régészeti térség igazgatója szerint az ábrák a "víz - azaz az esőzés - megérkezését ábrázolják". Az andoki civilizációban ugyanis a béka a vizet ábrázolja, az alatta lévő emberfej az esőzésre váró embert jelenti.
Egy közelben talált másik kőképen négy emberfej látható, amelyeket kígyók vesznek körbe. A régészek szerint a kőképeket egy olyan időszakban készíthették, amikor ínség sújtotta a térséget.
A Vichama lelőhelyen 2007 óta folynak ásatások, a szakemberek szerint ott az ókorban földműveléssel és halászattal foglalkozó közösség élt, amely a caral civilizáció egyik fontos központja lehetett.
A perui Barranca tartományban lévő Caral-Supe szent városa az amerikai földrész egyik legrégebbi civilizációjának központja volt. A helyet 2009-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.
A caral civilizáció a Kr.e 1800-as években hanyatlásnak indult, a Vichama lelőhelyen talált faliképek, amelyek a helyi klíma megváltozásáról tanúskodnak, magyarázatot adhatnak arra, hogy miért - mondta Ruth Shady Solís.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap