Fél évszázad után újabb nagyméretű Vénusz-figura került elő Szerbiában
2019. augusztus 16. 18:38 MTI
Egy újkőkori termékenységistennő 6000 éves "monumentális" szobrát fedezték fel a közép-szerbiai Aleksandrovac Župski mellett, az úgynevezett vitkovói mezőn, ahol fél évszázada négy másik "prehisztorikus Vénusz" került elő.
Korábban
A tájegységről Zsupai Vénusznak elnevezett nőalak több mint 30 centiméteres, ami monumentálisnak számít a neolitikumi figurák többségéhez képest. Az égetett agyag szobrot Sanja Crnobrnja Krasić régész, az aleksandrovaci Zsupai Helytörténeti Múzeum vezető kurátora találta a napokban egy csatornázási munkákat megelőző régészeti feltárás során.
A figura i.e. 4500-3500-ból, a Vinca-kultúrából származik - mondta Krasić, aki "korszakos felfedezésről", "kisebb világszenzációról" beszélt a szerb médiának. A kutató szerint a lelet megerősíti, hogy Vitkovo vallási központ volt a Vinca-kultúra idején. Az Aleksandrovac Župskitól négy kilométerre fekvő, védett területnek számító 120 hektáros vitkovói mezőn - ahol csak megelőző régészeti feltárást követően engedélyeznek bármilyen építkezést - az 1960-as években négy neolitikumi istennőszobrot találtak, a legutolsót 1969-ben, köztük három nagyméretűt, amelyeket a világörökség részévé nyilvánítottak.
A zsupai istennőszobrok közül a legismertebb az Aleksandrovaci Hölgy, amely a világ 12 legjelentősebb "prehisztorikus Vénusza" közé tartozik. A frissen felfedezett Zsupai Vénusz tanulmányozására és konzerválására Belgrádból hívtak szakértőket. A helyi hatóságok helyben, az aleksandrovaci múzeumban szeretnék kiállítani a rendkívüli leletet, már a sok látogatót vonzó idei őszi szüreti fesztivál idején.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap