A becsült ár többszöröséért kelt el Van Gogh revolvere
2019. június 20. 13:39 MTI
Több mint 160 ezer euróért kelt el egy szerdai párizsi árverésen az a Lefaucheux márkájú pisztoly, amellyel Vincent van Gogh 1890-ben, 37 évesen öngyilkosságot követett el.
Korábban
A Drouot aukciósház 40 és 60 ezer euró közötti leütési árra számított, új tulajdonosa, egy magángyűjtő, aki nem kívánta kilétét felfedni, 162 500 eurót fizetett érte.
A hét milliméteres kaliberű pisztolyt csak 1965-ben találták meg, egy földjét művelő gazda bukkant rá a Párizstól északra elterülő Auvers-sur-Oise térségében lévő mezőn, ahol a festő halálosan megsebesítette magát. A korrózió mértékéből a szakemberek arra következtettek, hogy a fegyvert 50-60 éve rejthette a föld.
Felfedezése után a revolvert átadták az auvers-sur-oise-i Ravoux fogadó tulajdonosának, az egyes szakértők által "a művészettörténet leghíresebb fegyverének" tartott revolver azóta is a család tulajdonában maradt.
Amikor van Gogh 1890. július 27-én meglőtte magát, még vissza tudott vánszorogni abba a fogadóba, ahol annak idején lakott.
A revolver korlátozott tűzereje magyarázatot ad arra, hogy a közelről leadott lövés miért pattant meg van Gogh bordáján.A golyó lefelé pattant és túl mélyen hatolt be a festőművész testébe ahhoz, hogy kockázat nélkül el lehetett volna távolítani, ezért halt bele a lövésbe 30 órával később.
A fegyvert 2012-ben mutatták be a nyilvánosságnak. 2016-ban kiállították az amszterdami Van Gogh Múzeumban egy, a holland festő tébolyának okait firtató tárlaton.
Amerikai kutatók 2011-ben azzal álltak elő, hogy van Gogh nem is lett öngyilkos, a festőt véletlenül találta el egy golyó, amikor fiatalok a revolverrel játszottak a mezőn.
Valószínűleg sosem tudják kétséget kizáróan bizonyítani, hogy ez a fegyver sebezte halálra a híres festőt, szakértők szerint azonban erős érvek szólnak amellett, hogy a revolvernek köze van Vincent van Gogh halálához, bárhogy is történt az.
2016-ban egy másik Lefaucheux pisztoly 435 ezer euróért kelt el Párizsban a Christie's aukciósháznál, a hatlövetű revolverrel Paul Verlaine megpróbálta megölni Arthur Rimbaud-t egy 1873. júliusi délutánon Brüsszelben. Az akkoriban divatos márkának számító Lefaucheux gyártmányú, 7 milliméteres kaliberű, hatlövetű revolver leütési árát 50-60 ezer euró közötti összegre (15,5-18,7 millió forint) becsülték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- 16:14
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap